Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Időtálló és korszerű dokumentum született"

A nemzeti közkincset prezentálja a Nemzeti alaptanterv, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kabinet - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2012-05-17 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:55.808662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Legalább tíz százalékkal csökkent a tananyag az eredeti elképzelésekhez képest

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nagy sikerként, mérföldkőként értékelte a NAT elfogadását, amelyet a harmadik legfontosabb dokumentumnak nevezett a köznevelési és a felsőoktatási törvény után. Hozzátette: az új NAT az iskolában tanított tartalmakat rögzíti. Új elemként említette, hogy míg a 2003-ban módosított NAT-ból kikerültek a közművelődési tartalmak, addig ezek most visszakerültek. Kifejezetten értéktartalmú dokumentum készült - folytatta, hozzátéve: ezeket az értékeket a társadalmi vita során senki nem vitatta.

Hoffmann: Vállalom a felelősséget a NAT-ért

Kérdésre jelezte: legalább tíz százalékkal csökkent a tananyag az eredeti elképzelésekhez képest. A mostani NAT, amelyen 150 szakember dolgozott, öt évig lesz érvényben. Arra a felvetésre, hogyan értékeli Wass Albert, Szabó Dezső és Nyirő József bekerülését az alaptantervbe, azt mondta: nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-tal kapcsolatos véleményeket. Az említett szerzők jeles, az adott korra nagy hatást gyakorló személyiségek voltak, akik méltán kaptak helyet az alaptantervben - hangsúlyozta.

A szülői szervezet azon kritikájára, hogy az ismeretanyagot iskolai körülmények között elsajátítani képtelenség, ezért az oktatáspolitika az anyagi, erkölcsi felelősséget áthárítja a szülőkre és a tanulókra úgy reagált: ha goromba akarna lenni, azt mondaná, ez egy blöff. Azt kérte a szülők szervezetétől, hogy szakemberekkel mutassák be, illetve bizonyítsák állításuk valóságalapját. Ő azoknak hisz, akik a NAT-ot megalkották és véleményezték - szögezte le, hozzátéve: az ő véleményük szerint ez tanítható. Hoffmann Rózsa kijelentette: maga is pedagógus, ismeri a szakmát, és vállalja a felelősséget a NAT-ért.

"Nem vitatjuk el szíve-jogát egyetlen népnek se, hogy azt szeresse, akit értékesnek tart"

Balog Zoltán a Nyírő József újratemetésére és a kialakult helyzetre vonatkozó kérdésre azt mondta: Nyirő Józsefet a NAT részének, nemzeti kincsnek tekintik, és bíznak benne, hogy a szakmai műhelyekben - a román-magyar vegyesbizottságban, és a történészbizottságokban - a különböző szellemi, politikai elitek által vitatott személyiségek is a helyükre kerülnek. Mi is különböző véleményekkel vagyunk a román kulturális élet szereplőiről a múltban és a jelenben, de nem vitatjuk el szíve-jogát egyetlen népnek se, hogy azt szeresse, akit értékesnek tart, ezért mi ragaszkodunk Nyirő Józsefhez - fogalmazott, hozzátéve: reméli a román közvélemény megérti, semmi olyan nem történik, ami érzékenységüket sértené.

Kapcsolódó elemek