Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Jobb adni, mint kapni" - A Fidelitas országos akciót indít

"Jobb adni, mint kapni" elnevezéssel országos jótékonysági önkéntes akciót indított a Fidelitas. A Fidesz ifjúsági szervezete olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várja, akik önkéntes fiatalokat fogadnának. A felajánlás keretében a Fidelitas tagjai felújítási munkákkal és gyermekfelügyelettel szeretnék segíteni ezen intézmények életét. A jelentkezést az [email protected] címre várják.


Dátum: 2012-05-17 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:56.612350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkéntes munkában minding próbáltunk élen járni, felhívni a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás szerepére - húzta alá Ágh Péter.

A fideszes országgyűlési képviselő kitért rá, 2011 az Önkéntesség Európai Éve volt, Magyarországon számos kezdeményezés indult ehhez kapcsolódóan. Ennek ellenére sajnálatos tény, az önkéntes munkavégzést tekintve hazánk az utolsók között szerepel az unióban - mondta Ágh.

A Fidelitas országos elnöke úgy fogalmazott: arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a karitatív munka a segítőknek és a segítetteknek is egyaránt értéket jelent, hiszen ezzel több lesz az, aki adja, és több lesz, aki kapja. Kiemelte, a Gyermeknaphoz kapcsolódóan jelenlegi akciójukkal kívánják ismét felhívni a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra.

Böröcz László, a Fidelitas koordinációs alelnöke azt monda: nem csupán fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalás kérdését, hanem kötelességüknek érzik, hogy példát mutassanak a fiataloknak az önkéntesség tekintetében. Úgy gondoljuk, hogy a társadalmi problémákra hatékony és helyes válaszokat adni, ha mi magunk is részt veszünk az ilyen önkéntes akciókban és megtapasztaljuk a mindennapok problémáit – fűzte hozzá.

A koordinációs alelnök emlékeztetett, ezen üzenet jegyében néhány héttel ezelőtt közös akciót indított a Pest megyei és a budapesti Fidelitas, melynek keretében a kerületi csoportok és a megyei helyi szervezetek társadalmi akciókat - például virág- és faültetést, játszótéri padok, játszóeszközök felújítását, aluljárók kifestését - hajtottak végre. Ennek záróeseményeként egy komplett játszóteret és annak környezetét újították fel Békásmegyeren.

Vincze Ágnes, a Fidelitas alelnöke ismertette: az akció lényege, hogy tizenkilenc megyében, illetve Budapesten a Fidelitas tagjai ellátogatnak gyermekekkel foglalkozó intézményekhez, óvodákhoz, iskolákhoz, nevelőotthonokhoz, gyermekotthonokhoz, ahol önkéntesen kívánják segíteni munkájukkal az intézmények működését.

A tagok részt vehetnek olyan, a Gyermeknaphoz kapcsolódó programokon, amelyeket az intézmények szerveznek; a Fidelitas a gyerekek autóval való elszállítását is vállalja a Gyermeknapi rendezvényekre. Emellett az önkéntesek rendbetételi munkálatokban is segítenek – tájékoztatott Vincze Ágnes, hozzátéve, várják más karitatív szervezetek jelentkezését, akikkel együttdolgozhatnának a már említett célok érdekében.

A sajtótájékoztatót követően a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház Lórántffy részlegének kertjében található játszóeszközöket újították fel a Fidelitasosok.

Kapcsolódó elemek