Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorúbb büntetési tételeket tartalmaz a Btk. tervezete

A 2006-os tömegoszlatásokról, a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításáról és Tóásó Előd szabadon bocsátásának ügyéről beszélt Gulyás Gergelyt a HírTV Rájátszás című műsorában.


Dátum: 2012-05-17 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:57.273557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely a HírTV Rájátszás című műsorában

A keddi napon elkezdődött a Büntető Törvénykönyv (Btk.) általános vitája a parlamentben. A fideszes emlékeztetett: a hatályos Btk. 1978-as, és azóta számos alkalommal módosították - ez már önmagában indokolttá teszi egy új, egységes szemléletű törvénykönyv megalkotását. Egy koherens, a jelenleginél szigorúbb büntetési tételeket tartalmazó Btk. tervezete került az Országgyűlés elé - tette hozzá.

Bolíviában már három éve tartják fogva Tóásó Elődöt. Gulyás Gergely nemrég a dél-amerikai országban járt, ahol találkozott a fogva tartott magyarral. Egy magyar állampolgárt tőlünk egy 12 ezer kilométerre levő állam - most már a saját jogszabályait is semmibe véve – tart ártatlanul fogva – fogalmazott az üggyel kapcsolatban a fideszes képviselő. Gulyás Gergely szerint az ügy politikai, ezért csak politikai megoldása lehet. Ilyen megoldásra akkor van lehetőség, ha a magyar állam, az EU, és más nemzetközi szervezetek a lehető legerősebb nyomást fejtik ki – fűzte hozzá. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy már az ENSZ is megállapította az önkényes fogvatartást az ügyben.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3911, 'source_type': 'media', 'source_id': 8742, 'target_type': 'article', 'target_id': 117891, 'relation_type': 'describes'}