Navracsics Tibor az orosz igazságügyi miniszterrel tárgyalt
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Alekszandr Konovalov orosz igazságügyi miniszterrel tárgyalt csütörtökön Szentpéterváron.
Dátum: 2012-05-17 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:55:57.620871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA kétoldalú megbeszélésre a szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum keretében került sor. Navracsics Tibor az MTI-nek elmondta: az orosz igazságügyi tárca vezetőjével a 2011-ben aláírt magyar-orosz igazságügyi együttműködési megállapodásban foglaltak megvalósítását tekintették át. Példaként említette, hogy a jogi segítségnyújtás kérdéseiről orosz szakemberek folytattak azóta eszmecserét Budapesten. A miniszter sikeresnek minősítette az együttműködést az orosz partnerekkel. Hozzátette, hogy a szentpétervári II. Nemzetközi Jogi Fórumon is ennek keretében vesz részt.
\xa0\xa0\xa0
Navracsics Tibor kiemelte, Alekszandr Konovalovval megállapodtak arról, hogy amennyiben az orosz fél folyamattá bővíti a szentpétervári tanácskozást, "Magyarország kész helyet adni a tekintélyes nemzetközi fórumnak". A magyar politikus szerdán Finnországból érkezett Szentpétervárra, s a fórum plenáris ülését követően még csütörtökön hazautazik.', 'A "21. század jogpolitikája: új kihívások a globalizáció tükrében" címmel csütörtökön kezdődött és szombatig tartó tanácskozáson az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia igazságügyi miniszterei, tekintélyes nemzetközi és orosz szakértők is részt vesznek. Az orosz igazságügyi miniszter a tanácskozást megelőzően azt nyilatkozta: szeretnék ha ez a 2011-ben életre hívott rendezvény a Davosi Világgazdasági Fórumhoz hasonlóvá válna. A Konovalov által "Jogi Davosnak" elnevezett tanácskozást Dmitrij Medvegyev miniszterelnök, korábbi elnök nyitotta meg. Az orosz kormányfő egyebek közt arra figyelmeztetett, hogy az országok belügyeibe való külső beavatkozás, a kollektív büntetőintézkedések bevezetése és a más államok területén zajló katonai műveletek regionális háborúhoz és akár nukleáris fegyverek alkalmazásához vezethetnek.']