Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromnapos ülést tart jövő héten a Ház

Háromnapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés; kedden tárgyalnak a képviselők a pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról szóló javaslatokról, csütörtökön pedig szavaznak a médiaszabályozás módosításáról - közölte György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően az MTI-vel.


Dátum: 2012-05-17 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:01.771185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA parlament jövő héten hétfőn, kedden és csütörtökön tart ülést. Hétfőn a napirend előtti felszólalások után egyebek mellett döntenek arról, hogy kiegészítik-e a napirendet a "Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító" országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló határozati javaslattal, amelyet a Jobbik kezdeményezett és a többi ellenzéki párt is támogatott.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Hétfőn szavaznak az alaptörvény első módosításáról szóló javaslathoz, illetve a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításához érkezett módosító indítványokról. Emellett elfogadhatják a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló határozati javaslatot és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosításával kapcsolatos indítványt is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Szintén zárószavazás lesz hétfőn a gyermekbarát igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról, valamint a köziratokról, a közlevéltárakról szóló törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény módosításáról is. A határozathozatalok után öt javaslat - köztük az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló indítvány - részletes vitáját folytatják le.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Kedden kezdik majd tárgyalni az adózást érintő egyes törvények módosítását, a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló javaslatot, majd a biztosítási adóról szóló előterjesztés általános vitáját. Emellett a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvényjavaslat, a termékek piacfelügyeletéről szóló indítvány és a Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját is lefolytatják.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Csütörtökön a szavazások után az egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját és az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés részletes vitáját kezdik el.

\xa0\xa0\xa0\xa0

György Bálint tájékoztatása szerint a kormány javaslatára az új büntető törvénykönyvről szóló javaslat általános vitáját nem a jövő héten, hanem a május 29-i héten zárják majd le.', '']

Kapcsolódó elemek