Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jól felkészült emberek vigyáznak a rabokra

Kulcsár József a Budapesti Fegyház és Börtön előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján beszámolt tízállomásos börtönlátogató körútjáról. A Fidesz országgyűlési képviselője a büntetés-végrehajtási intézetekben a dolgozók élet- és munkakörülményeiről tájékozódott.


Dátum: 2012-05-17 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:05.465270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy sok BV-intézeteknek nincs saját konyhája, külsős cég szállítja az ételt. Kulcsár József elmondta, a javaslatára elindult a belső ellátás fejlesztése, így több BV-intézetben már van saját konyha. Kitért arra is, hogy egy rab napi ellátása 8-10 ezer forintba kerül az adófizetőknek, de ez az összeg csökkenthető az épületek felújításával, energetikai korszerűsítéssel és a belső ellátás növelésével.

A panaszokról szólva Kulcsár József elmondta, több BV-dolgozó kifogásolta az épületek állagát, ami miatt a szociális helyiségek is rossz állapotban vannak. Paradoxon helyzetként említette azt is, hogy több börtönben a dolgozóknak nincs konditerme, a raboknak viszont van. Ebben az ügyben is a közbenjárását kérték a BV-alkalmazottak. Nyitott fülekre találtam, meg lesz ez is oldva – fűzte hozzá.

Kulcsár József hangsúlyozta, mikor elindult a börtönlátogató körútjára, tele volt előítéletekkel, de valóság ezt nem igazolta. Jól felkészült, magas iskolázottságú emberek dolgoznak a BV-intézetekben – szögezte le.

Újságírói kérdésre válaszolva Kulcsár József elmondta, a túlzsúfoltság miatt szükség van új börtönökre. A képviselő tudomása szerint Miskolc környékén el is indul egy börtön építése.

Kapcsolódó elemek