Ki az úr a Hargitán?
Dátum: 2012-05-18 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:09.162174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nKristály Lehel: Az erdélyi magyarság megmaradásának kollektív eszményét és az ehhez szükséges erőt az anyaországtól történt elszakadása óta minden esztendő pünkösdjén, Csíksomlyón erősíti meg. Tudja ezt a fölötte uralkodó bukaresti elit is, amely eddig minden alkalmat megragadott arra, hogy a zarándokok lelkét megfertőzze a megfélemlítés gonosz gyúanyagával. Nem múlt el búcsú – főleg az elmúlt két évtizedben –, hogy azt ne előzte volna meg valamilyen infernális, hitvány és becstelen intézkedés, amit a román nemzetállamot őrzők főztek ki dohos és áporodott bukaresti konyháikban.', 'Ha pedig tolvaj lelkiismeret-furdalásuktól elvakulva nem futotta többre néhány rosszmájú és alantas intézkedésnél vagy gáncsoskodó kormányhatározatnál, akkor idomtalan karhatalmi eszközöket vetettek be a búcsújárók megfélemlítésére. Bakancsos zsandárokat, ócska gépmadarakat küldtek a fohászkodó hívek közé és fölé, nehogy bárki is elfeledje, ki az úr mostanság a Hargitán.
']