Időutazás
Dátum: 2012-05-18 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:09.863414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lukács Csaba: Budapest nem tett semmit Románia ellen, de úgy látszik, a bukaresti keménykedéshez nincs szükség indokokra, megy ez magától. A meglehetősen barátságtalan gesztusokat a magyar kormány is érzékeli, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban azt mondta: „új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben”, és egész Európának figyelnie kell, „nehogy itt, a közép-európai térségben hirtelen nemzeti ellenségeskedések irányába forduljon az élet”. Németh Zsolt külügyi államtitkár aggasztónak tartja a Ponta-kabinet lépéseit: a két ország közötti „kölcsönös tiszteletnek fontos része volt az erdélyi magyarság alapvető emberi jogainak, szerzett jogainak a tiszteletben tartása is”.