Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: A telefonadót a szolgáltatást nyújtó cégek fogják fizetni + videó

A telefonadót nem a telefonáló emberek, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek fogják fizetni - jelentette ki Selmeczi Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője emellett szólt arról is, a jövőben tilos lesz csekkdíjat kivetni. Ugyanitt a pártok finanszírozásának felfüggesztésével kapcsolatban elmondta: felmerülhet, hogy a pártok is vegyék ki részüket a válságból.


Dátum: 2012-05-18 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:12.453653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

Magyarországon a távközlési cégek rendkívül drágán nyújtanak szolgáltatásokat, épp a mai napon került nyilvánosságra az OECD-nek egy tanulmánya is, amely ezt támasztja alá – jelentette ki Selmeczi Gabriella. Az Országgyűlés pénteken döntött a távközlési adóról; amellett, hogy a szektorális különadókat kivezetjük az év végén, idén ősztől egy új adóformát vetünk ki a telekommunikációs cégekre – fűzte hozzá a Fidesz szóvivője. Mint mondta, a szocialisták javaslata ezzel szemben az volt, hogy „ne a multinacionális cégeket adóztassuk meg, hanem az emberek zsebéből vegyük ki ezeket a forintokat”.

['\n\t\t\n\t\tSelmeczi Gabriella hangsúlyozta: a telefonadót nem a telefonáló emberek, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek fogják fizetni.', 'A Fidesz szóvivője emellett szólt arról a törvényről is, amely kimondja, a jövőben tilos lesz csekkdíjat kivetni. A törvény megtiltja, hogy a szolgáltatók a sárga csekkes befizetés után bármiféle különdíjat felszámoljanak – szögezte le. Felhívta a figyelmet arra, hogy eddig 147 forintot számolt fel a legtöbb cég a befizetések után. Sok olyan idős ember van Magyarországon, aki a befizetéseit nem tudja sem interneten, sem pedig banki átutalással teljesíteni, nekik jelentős könnyebbséget jelent majd a jövőben ez a törvény – jelentette ki. A törvény – amelyet a héten fogadott el az Országgyűlés – a kihirdetését követő 60. napon lép majd hatályba.

\n']

A telefonadótól függetlenül az az elvárásunk, hogy Magyarországon csökkenjenek a távközlési díjak – reagált az ezzel kapcsolatos újságíró kérdésre, hozzátéve: Magyarországon jóval drágábban lehet telefonálni, mint Európa sok más országában. Mi azt várjuk, hogy a verseny éreztesse a hatását – szögezte le.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szektoriális adó kivezetésre kerül az év végén, és 2013-ban kisebb lesz a távközlési adó mértéke, mint amekkora a különadó volt. 2013 januárjától kisebb lesz ezeknek a cégeknek az adóterhelése, tehát nyugodtan csökkenthetik a távközlési díjakat – jelentette ki. Rámutatott arra is, hogy 2011-ben csökkent a telekommunikációs fogyasztói árindex. Tehát a cégek nem hárították tovább a szektoriális különadót az emberekre - fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4312, 'source_type': 'media', 'source_id': 8756, 'target_type': 'article', 'target_id': 117925, 'relation_type': 'describes'}