Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos cél a földtulajdon viszonyok rendezése

Az állam vállalja a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonú termőföldek tulajdonjogi rendezésének költségeit - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2012-05-18 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:13.644718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia (NVS) kiemelten fontos célja  a földtulajdon viszonyok rendezése Magyarországon - emlékeztet a közlemény. Ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium (MV) egyszerűsített eljárással és állami finanszírozás biztosításával segíti a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös földtulajdon tulajdonjogi helyzetének rendezését.

A lehetőség a téeszesítéskor bevitt, majd a rendszerváltozás után visszakapott termőföldekre vonatkozik, a kárpótlási földek kivételével. Ebben az ügyben az igényléseket legkésőbb 2012. június 1-jéig várják a körzeti földhivatalok.

A VM lakossági felhívó kampányt indított annak érdekében, hogy a lehetőségről minél több érintett tudomást szerezhessen. Ezzel a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonban levő termőföld tulajdonviszonyainak rendezését kívánja előmozdítani. A magyar állam az idén utoljára átvállalja a részarány földkiadás során szerzett osztatlan közös termőföld önálló ingatlanná alakításának költségeit.

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy aki élni akar az állami finanszírozás lehetőségével, legkésőbb 2012. június 1-jéig adhatja le a kérelmét a körzeti földhivatal ügyfélszolgálatán. A szabályozás szerint az új, önálló földrészletek területe külterületen, 3.000 négyzetméternél, zártkertben 1.500 négyzetméternél nem lehet kisebb.

Az eljárást egy egyszerű nyomtatvány kitöltésével kezdeményezhetik az érintettek, amely kérhető a körzeti földhivatalnál, vagy letölthető a földhivatalok központi honlapjairól, az alábbi linken.

A június 1-jei határidő után kezdődik meg az érintett földterületek előzetes felmérése, a központi adatbázisban szereplő ingatlannyilvántartási adatok és térképi ábrázolások alapján. A megosztás kiindulási helyét és irányát meghatározó eljárást követően kezdődik meg a földrészletek felosztása a kérelmező tulajdonosok részvételével.

Az új földterületek kijelölése történhet a kérelmező tulajdonosok közötti egyezséggel, vagy - ha erre nincs lehetőség - sorsolással. Ezt követően tűzik ki az új földrészletek határait. Az  állam az eljárás teljes költségét vállalja - áll a közleményben.

Kapcsolódó elemek