Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárdos belvízvédelmi fejlesztés Hevesben

A Dél-hevesben húzódó Sajfoki belvízcsatorna ár- és belvíz elvezetési képességének javítását szolgálja az mintegy félmilliárd forintos a fejlesztés, amelyet a tervek szerint július végére valósít meg a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az Európai Unió támogatásával - tájékoztatta Horváth Béla, az igazgatóság műszaki igazgató-helyettese pénteken az MTI-t.


Dátum: 2012-05-18 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:13.955306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Észak-magyarországi Operatív Program keretében megvalósuló 475 millió forint értékű projekt jelentősen javítja a Pély, Tarnaszentmiklós, Tiszanána és Sarud térségében élők életminőségét - közölte Horváth Béla.

A beruházás során egyrészt a meder kotrásával és kitisztításával javítják a csatorna vízelvezető képességét, másrészt modernizálják a műtárgyakat. A többi között olyan szivattyútelepeket és zsilipeket alakítanak ki, amely gazdaságosabbá és rugalmasabbá teszi a terület vízgazdálkodását.

A fejlesztés megvalósulásával biztosítható lesz a mezőgazdasági és a természetvédelmi tevékenységhez szükséges megfelelő mennyiségű és minőségű vízkészlet a térségben - mondta Horváth Béla.

Kapcsolódó elemek