Boldoggá avatják Gaudít
Ricard Maria Carles barcelonai érsek jelenlétében kezdődik meg szerdán Rómában Antonio Gaudí y Cornet (1852-1926), a világhírű katalán építész boldoggá avatási eljárása.
Dátum: 2003-07-08 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:56.310773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A római tárgyaláson mutatják be a szentté és boldoggá avatásokban illetékes kongregációnak azt a dossziét, amelyet az utóbbi három év alatt állítottak össze teológusok, történészek és orvosok - közölte az AFP-vel a barcelonai érsekség szóvivője.
A dossziéban szerepelnek olyan részletek is, amelyek tanúsítják Gaudí misztikus képességeit. Az eljárás, egyházi kifejezéssel boldoggá avatási per az érsekség szerint minden bizonnyal több évig is eltarthat.
Gaudí boldoggá avatása híveinek egyik legfőbb érve főműve, a barcelonai Sagrada Familia székesegyház, amelyre a művész 42 évet áldozott életéből, és mégsem tudott befejezni.
Gaudí boldoggá avatását már 1929-ben, három évvel halála után javasolták, de csak 1998-ban kérelmezték hivatalosan, amikor egy külön erre a célra alakult társaság Carles bíboroshoz fordult kérésével. A vizsgálóbíróság 2000 márciusában alakult meg, miután a Vatikán arra hivatkozva adta meg hozzá az engedélyt, hogy a Szentszék érdekelt abban, hogy legyenek "világi szentek".
MTI - fidesz.hu