Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Répás: Az anyanyelvi jogok kiterjesztése kulcskérdés

A magyarságtudat erősítését szolgáló rendezvényeken vett részt pénteken Erdélyben Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.


Dátum: 2012-05-18 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:17.932594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Először az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének húszéves jubileumi közgyűlésén mondott beszédet a helyettes államtitkár Sepsiszentgyörgyön. Mint az MTI-nek elmondta: az anyanyelvi jogok kiterjesztése kulcskérdés a magyar közösségek megmaradása szempontjából, így fontos, hogy az anyanyelvhasználat joga ne csak a családban és az iskolában legyen biztosítva, hanem a közéletben, a közügyek intézése során is.

Répás Zsuzsanna rámutatott: az anyanyelvápoló szövetségek tevékenysége kettős jellegű, hiszen kisebbségi helyzetben a nyelvápolás mellett a jogkiterjesztés is fontos része munkájuknak. Ezen a közgyűlésen a magyarországi és a kárpát-medencei anyanyelvápoló szervezetek is részt vettek, amelyek azt vizsgálták, hogy milyen hatások érik ma a magyar nyelvet, hogyan őrizhető meg a magyar nyelv tisztasága és egységes használata a hétköznapokban.

Az államtitkár Sepsiszentgyörgyön megtekintett egy olyan kiállítást is, amely a honosítás során előkerült magyar dokumentumokat mutatja be. Répás szerint a honosítás folyamatát nem lehet pusztán adminisztratív államigazgatási aktusnak tekinteni: a jogi művelet jelentős érzelmi többlettel bír, mivel a kárpát-medencei magyarok alapvetően érzelmi, szimbolikus indíttatásból folyamodnak magyar állampolgárságért. A honosítás során előkerült, történelmi forrásértékkel is bíró dokumentumok a nagyközönség számára megmutatják azt az érzelmi többletet, ami az állampolgársági ügyintézés mögött van - mondta a helyettes államtitkár.

Répás Zsuzsanna a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban megnyitotta a gorzafalvi csángó fazekasságról szóló ideiglenes kiállítást is. Az államtitkár fontosnak tartja, hogy  a legtávolabbra szakadt, de a Kárpát-medencéhez szorosan kötődő csángóság hétköznapjairól is megemlékezzünk, mivel az ő múltjukon keresztül látjuk gyökereinket azáltal, hogy sok mindent megőriztek a korábbi évszázadok kultúrájából, hagyományaiból.

Kapcsolódó elemek