Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Széchenyi Terv lecsonkított, szánalmas utórezgése

Az újabb és újabb néven meghirdetett programok nem tudják elfedni a kormányzati toporgást, a sodródást, a valódi gazdaságpolitika hiányát. Medgyessy Péternek tehát a kormányzati kinyilatkoztatások helyett végre hatékony, a gazdaság szereplőinek valós segítséget jelentő gazdaságpolitikai elképzelések kimunkálásán kellene fáradoznia.


Dátum: 2003-07-08 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:56.620848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


KÖZLEMÉNY

Medgyessy Péter és Csillag István teljesítménye egyre inkább ahhoz a szakácséhoz hasonlítható, aki a hét minden napján más és más nevet ad ugyanazon a levesnek. A miniszterelnök és a gazdasági miniszter ugyanis tegnap újabb, a kis- és középvállalkozások támogatását célzó programcsomagot jelentett be. A nagy elánnal meghirdetett, "négylépcsős" hitelkonstrukció azonban nem tartalmaz semmilyen új elemet.

Szeretnénk felhívni a kormány figyelmét, hogy a mikrohitel-program immár tíz éve segíti a kisvállalkozókat. A Széchenyi kártya szintén nem új konstrukció, mint ahogyan a "midi" hitelt is több bank biztosította már a vállalkozók részére. A jelentősebb fejlesztésekhez segítséget nyújtó hitel pedig nem más, mint a Széchenyi Terv lecsonkított, szánalmas utórezgése.

Az újabb és újabb néven meghirdetett programok nem tudják elfedni a kormányzati toporgást, a sodródást, a valódi gazdaságpolitika hiányát. Medgyessy Péternek tehát a kormányzati kinyilatkoztatások helyett végre hatékony, a gazdaság szereplőinek valós segítséget jelentő gazdaságpolitikai elképzelések kimunkálásán kellene fáradoznia.

Budapest, 2003. július 8.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Gazdasági Kabinet

Kapcsolódó elemek