Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növelné a kormány a lovas ágazat szerepét

Évente 100-150 millió forintot fordít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tenyésztésszervezési feladatokra, ezen belül lótenyésztésre - a tárca pénteki tájékoztatása szerint erről Czerván György, a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára beszélt az ópusztaszeri Nyeregszemle elnevezésű rendezvényen.

Dátum: 2012-05-18 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:19.737990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az adatok szerint tavaly 9 ezerrel több ló volt Magyarországon, mint egy évvel korábban, az állomány jelenleg mintegy 74 ezer állatot számlál. A kancaállomány 4 ezerrel emelkedett, számuk jelenleg 41 ezerre tehető - közölte a tárca. A tájékoztatás szerint az államtitkár hangsúlyozta: a Nemzeti Vidékstratégia 2020 alapelveinek megfelelően a Nemzeti Lovas Program az állattenyésztésen, az állattartáson keresztül segít megőrizni és gyarapítani a vidéki munkahelyeket. Szervesen kapcsolódik a térségi nemzeti programokhoz, különösen a tanyás térségek átfogó fejlesztési programjához.

Czerván György emlékeztetett: a lovas ágazattal kapcsolatos teendők összehangolását miniszterelnöki megbízott végzi 2011 novemberétől. Horváth László vezetésével készül a Kincsem - Nemzeti Lovas Program. A kormány célja, hogy a lovas ágazat gazdasági és társadalmi szerepe megnövekedjen - közölte az államtitkár. Hozzátette, az őshonos magyar lófajták jövőjét biztosítja, hogy a génmegőrzés, a biológiai alapok fejlesztése kiemelt része a vidékstratégiának. Az ország területének mintegy 10 százalékát kitevő, hozzávetőleg 1 millió hektárnyi rét és legelő hasznosításával a lóállomány tovább növelhető, megerősíthető a lovak egészségügyi állapota, és lendületbe hozható az elmaradott térségek gazdasága - mondta.

Kapcsolódó elemek