Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: Lezárt ügyekben nem lehet nyomást gyakorolni

Jogerősen lezárt ügyekben fogalmilag is kizárt nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra - olvasható Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek a Magyar Helsinki Bizottság nyílt levelére írt válaszában, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.

Dátum: 2012-05-18 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:20.074913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Helsinki bizottság értelmezése szerint a végrehajtó hatalom kísérelt meg nyomást gyakorolni a bírói karra, amikor az igazságügyi miniszter levélben azzal fordult a Kúria elnökéhez, hogy intézkedjék a bírósági gyakorlat társadalmi elvárásokhoz igazítása érdekében.

Navracsics Tibor válaszában az olvasható, hogy "miniszterként felelős vagyok az igazságszolgáltatást érintő kormányzati feladatok elvégzéséért, így többek között a büntető anyagi jogi szabályok Országgyűlés elé terjesztéséért, így ha azt tapasztalom, hogy ezen szabályok gyakorlatban való megvalósulása során nem töltik be megfelelően a céljukat, úgy erkölcsi kötelességemnek érzem jelezni ezt azon személy felé, akinek az alaptörvényből eredően kötelessége a jogalkalmazás egységének biztosítása, nevezetesen a Kúria elnöke részére".

Mint emlékeztetett: az alaptörvény szerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A bíróságok szervezetéről szóló törvény tartalmazza részletesen azokat a szabályokat, amelyek alapján a Kúria ezt a jogát gyakorolja, illetve ezt a kötelezettségségét teljesíti. Ennek keretében a Kúria jogerősen befejezett ügyekben joggyakorlat elemzést folytat.

Darák Péter pénteken az MTI-nek elmondta: a Kúria mindent megtesz az egységes ítélkezési gyakorlatért, de a Cozma-ügyben jelenleg nincs tennivalója.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi szórakozóhely előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

A gyilkosság miatt indult büntetőperben a három fővádlott büntetését április végén jelentősen enyhítette a Győri Ítélőtábla. A jogerős határozat az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző büntetését 18-18 év börtönre, míg Sztojka Iván 20 év fegyházbüntetését 8 év börtönre változtatta.

Kapcsolódó elemek