Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi folkfesztivál Diósgyőrben

Harminc hazai és külföldi együttes, legalább ugyanennyi szólista részvételével csütörtökön kezdetét veszi a XXIV. Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál a Diósgyőri Vár falai között - tudatta kedden a Miskolci Idegenforgalmi és Kulturális Iroda igazgatója.


Dátum: 2003-07-08 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:56.936118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négynapos fesztiválon legkevesebb tízezer érdeklődőre számítanak - tette hozzá Stehlik Ágnes.

A program csütörtökön 15 órakor a Herman Ottó Múzeumban kezdődik zenés népihangszer-kiállítással, majd fél hattól a Miskolci Városháza díszudvarán a fesztivál névadója, a Kaláka és az Esztenás együttes ad nyitó hangversenyt.

Pénteken 17 órától szombat hajnalig a Diósgyőri Várban két színpadon lépnek fel a hazai és külföldi együttesek, lesz táncház, filmvetítés és folkkocsma is.

Szombaton délelőtt gyermekfesztivált tart a várárokban a Kaláka, valamint Gryllus Vilmos, a Kistücsök együttes, az Esztenás pedig gyermek-táncházat rendez. Délután 5 órától vasárnap hajnalig a várban zajlanak a változatos programok: fellép a Bartók Kamaraszínház, a Hot Jazz Band, a szerbiai Teofilovici fivérek, Nikola Parov és a Balkan Syndicate, a fehéroroszországi Troitsa, továbbá Anselmo, valamint Romániából az erdőszombattelki zenekar.

A fesztivál záró napján 11 órától a miskolci belvárosi evangélikus templomban istentiszteletet tartanak, 15 órakor pedig a szintén belvárosi zsinagógában jótékonysági koncertet ad a Kaláka fesztivál az épület renoválására.

A fesztivál gálaműsora délután 5 órakor kezdődik a Diósgyőri Várban, ahol angol, magyar, fehérorosz, erdélyi, spanyol együttesek, a többi között a Nigum, az Arasinda, a Kaláka, az Ökrös, a Symply English, a Compania Electrica Dharma, Ferenczi György és a Herfli Davidson és a szászcsávási zenekar lép fel.

Mint a korábbi esztendőkben, most is nagyon sok fiatal érkezik sátrakkal Diósgyőrbe, nekik a vár melletti strandfürdőben biztosítanak sátorozási lehetőséget - ismertette Stehlik Ágnes.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek