Gyorssegély segítene az aszálykár sújtotta gazdákon
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Mezőgazdasági Kabinetje elfogadhatatlannak tartja, hogy a Medgyessy-kormány továbbra sem kíván segíteni az aszálykár következtében súlyos helyzetbe került gazdákon. Egyúttal felszólítja a kormányt, hogy holnapi ülésén döntsön a napról napra kilátástalanabb helyzetbe kerülő gazdák kárának enyhítéséről.
Dátum: 2003-07-08 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:57.261924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Mezőgazdasági Kabinetje elfogadhatatlannak tartja, hogy a Medgyessy-kormány továbbra sem kíván segíteni az aszálykár következtében súlyos helyzetbe került gazdákon. Úgy tűnik, hogy a kormány az MSZP múlt heti, 15 milliárd forintos hiteltámogatási és gyorssegély-javaslatát is túl bőkezűnek tartja. Ezzel szemben mindössze a szocialista kabinet által megszüntetett, ugyanakkor az Orbán-kormány alatt jól működő, kedvezményes hiteltámogatás rendszerét kívánja újból bevezetni. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség agrárkabinetje, egyetértve a szakmai szervezetekkel és érdekképviseletekkel, ezt nem tekinti elégségesnek az egyre mélyülő válság kezelésére.
A mezőgazdasági kabinet fontosnak tartja, hogy a kormány a csak korlátozottan igénybe vehető kedvezményes hitelfelvételen túl egyéb módon is segítse a gazdákat. Felszólítja a kormányt, hogy holnapi ülésén döntsön a napról napra kilátástalanabb helyzetbe kerülő gazdák kárának enyhítéséről. Biztosítsa számukra a Fidesz által már korábban is javasolt 30 milliárd forintos azonnali gyorssegélyt.
Budapest, 2003. július 8.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Mezőgazdasági Kabinet