Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

Idén nyolcezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - mondta a NET működésével kapcsolatos törvényjavaslat módosításának  ismertetésekor Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén.


Dátum: 2012-05-21 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:34.623807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára közölte: a Magyar Bankszövetséggel történt tavaly decemberi megállapodás alapján a korábban eldöntött 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant vásárol meg a NET 2014 végéig, ebből 8 ezret 2012-ben.

Boldvai László (MSZP) azt kérdezte az NGM helyettes államtitkárától, hogy milyen költségvetési forrásból lehet finanszírozni a 35-40 milliárd forintba kerülő idei ingatlanvásárlást, mivel a költségvetésben a tavalyról nem elköltött két, illetve az idei évre betervezett három milliárd forint nem elegendő. Nátrán Roland válaszában kifejtette: vagy az általános tartalékban lévő közel 100 milliárd forint lehet fedezet a különbségre, de szóba jöhet a költségvetési törvény módosítása is. Hangsúlyozta azt is, hogy a tervezett idei, GDP arányosan 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt nem veszélyezteti a NET programja.

A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette a NET-ről szóló törvény módosítását, és egy tartózkodás mellett döntő többséggel ugyancsak általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Nemzeti Bankról szóló tavaly év végén elfogadott törvény módosításáról beterjesztett törvényjavaslatot.

Kapcsolódó elemek