Kara: Célzott segítségre van szükség + videó
Célzott programok szükségesek; az ideérkező cégek számára megfelelő munkavállalókat kell tudnunk biztosítani, hogy egymásra találhasson munkaadó és munkavállaló – jelentette ki Kara Ákos, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának fideszes alelnöke a TV2 Mokka című műsorában, hétfőn.
Dátum: 2012-05-21 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:36.442735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus mindezt azzal összefüggésben mondta, hogy a komáromi Nokia gyárból elbocsátott alkalmazottak és tartósan munkanélküliek kaphatnak majd állást az Audi győri gyárában abban a programban, amellyel női termelő alkalmazottainak arányát növeli a cég.
Az autógyár várhatóan 128 személyt alkalmazna, négyhónapos képzést követően - erősítette meg a műsorban Kara Ákos, kiemelve, kifejezetten nők számára indított programról van szó. Ehhez kapcsolódóan kifejtette, az elmúlt hónapokban megfigyelhető volt Győr-Moson-Sopron megyében, hogy jelentősen növekedett a női munkanélküliek száma, ezen a problémán célzott módon kívántak segíteni. A hölgyek a járműgyártás folyamatában vesznek majd részt – húzta alá a politikus.
Kara Ákos hangsúlyozta, kifejezetten tiszteli és nagyra becsüli azokat a hölgyeket, eddig teljesen eltérő jellegű képzettségük mellett plusz feladatot vállalnak a jelentkezéssel, azért hogy a családjukon segíteni tudjanak. Bár biztos a munkahely, nyilván nem lesz egyszerű és könnyű az a munka, amit végezni fognak – mutatott rá a kormánypárti honatya.
Sokan jelentkeztek, nagy az érdeklődés, és azt gondolom, hogy az Audi egy nagyon felelősségteljes munkaadói hátteret ad – emelte ki a fideszes képviselő. Akik szakpolitikával foglalkozunk a kormánypárti frakciókon belül, azt gondoljuk, egyre inkább célzottan kellene tudni segíteni. Ez egy kifejezetten célzott segítség, amely ha a győri gazdasági térségben sikeres lesz, biztosan megismétlik – szögezte le.
Kiért rá, a kormány által támogatott Audi beruházás folyamatosan zajlik, amelynek keretében hamarosan 2100 új munkahely jöhet létre. A tartós munkanélküliek képzésére uniós, a Nokia gyárból elbocsájtott alkalmazottak számára pedig kormányzati támogatást is fordítanak – tájékoztatott Kara Ákos.
Arra a műsorvezetői kérdésre, egy ilyen nagyságrendű munkahelyteremtésnek mekkora hatása lehet a város fellendülésére, Kara Ákos röviden úgy válaszolt: mindennek óriási jelentősége van. Célzott programok szükségesek; az ideérkező cégek számára megfelelő munkavállalókat kell tudnunk biztosítani, hogy egymásra találhasson munkaadó és munkavállaló – mondta a politikus hozzátéve, ez az elképzelés a tervek szerint nem csak külföldi nagy, hanem magyar tulajdonú és kisebb cégekre vonatkozna a jövőben.