Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: Nem vehető tárgysorozatba a Jobbik kezdeményezése

Az új Btk. tervezete, a járások ügye és a Jobbik által kezdeményezett vizsgálóbizottság voltak a Fidesz-KDNP frakcióülés főbb témái – tájékoztatott Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2012-05-21 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:38.149424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Büntető törvénykönyv kapcsán Lázár János elmondta, még van néhány nyitott kérdés, és további parlamenti és frakcióbeli vita várható. A politikus példaként a jogos védelem határait említette, mely esetében a szakmai közvélemény és adott esetben a társadalom álláspontja, értékítélete, véleménye nem feltétlenül esik egybe. Ezek még további egyeztetést igénylő kérdések – fűzte hozzá.

A politikus beszámolt arról is, hogy nagyjából lezárult a járások felállításával kapcsolatos egyeztetési folyamat és mechanizmus. Van néhány nyitott kérdés, ezt a kormánynak kell tisztáznia a jövő hét elejéig – tette hozzá.

Lázár János beszélt arról is, hogy május 29-ére frakcióülést hívott össze, amelyen a képviselőcsoportnak döntenie kell Orbán Viktor javaslatáról, aki Rogán Antalt javasolta a Fidesz-frakció élére.

Lázár János felhívta a figyelmet arra is, hogy a közbeszerzési eljárásokat nem a parlamentnek, hanem a közbeszerzési döntőbizottságnak kell vizsgálnia. Azt a kérdést tegyük már fel, hogy az elmúlt két esztendőben a Közgép által megnyert közbeszerzési eljárásokra hány panasz érkezett be? Hogyha nem fájt az adófizetőknek, hogy a Közgép megnyerte a közbeszerzést, nem fájt a pályázóknak, a résztvevőknek, akkor nagyon érdekesnek tartom, hogy az Országgyűlés milyen megfontolásból írja felül a közbeszerzési döntőbizottság döntéseit? – tette fel a kérdést a politikus.

Lázár János kitért rá, városa nyílt közbeszerzési eljáráson dolgozik együtt a Közgép Zrt.-vel. Úgy fogalmazott: nincs olyan projektjük, amelyet különböző állami hatóságok több körben meg ne vizsgáltak volna. Hozzátette: mindenféle vizsgálat megtörtént, 2002 óta, amióta polgármester, és szavai szerint „az összes közbeszerzés kiállta a próbát”. Önmagában az, hogy a Közgép Zrt. Magyarországon közbeszerzéseket nyer, nem tudom, miért lenne törvénysértő – szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

Két választás között a pártok támogatása és a választási kampány finanszírozása az két külön kérdés – reagált Lázár János az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva. Mint mondta, az elmúlt években több olyan országban is felmerült ez a téma, ahol súlyos gazdasági nehézségekkel kellett megküzdeni. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a választási kampányokat közpénzből kell finanszírozni. Több módszer és több megoldás létezik erre Európában és világban – fűzte hozzá. A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, a jövő héten tájékoztatni fogja a Fidesz elnökségét az ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel a párt- és kampányfinanszírozásról folytatott egyeztetésekről.

Lázár János felidézte, a Transparency International Magyarország kezdeményezésére áprilisban hatpárti egyeztetést tartottak a párt- és kampányfinanszírozás alapelveiről; ennek kapcsán aláírtak egy közös politikai nyilatkozatot, amelyben arra vállaltak kötelezettséget, hogy ezt szabályozó kérdések még az idén az Országgyűlés asztalára fognak kerülni. Ez így is lesz; nekünk az a tervünk, hogy belátható időn belül beterjesztésre kerüljenek, és az őszi ülésszakban pedig megtárgyalja őket a parlament – mondta Lázár.

Hozzátette, a pártok részéről egyetértés mutatkozott a kampányfinanszírozásra vonatkozó témákat illetően. Hangsúlyozta, véleménye szerint a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitáját még szeptemberben, vagy októberben le kell folytatni.

A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője arra az újságírói kérdésre, miért nem szavazta meg a Fidesz-frakció 2010 februárjában a témára vonatkozó, Transparency által szakmailag kidolgozott törvényjavaslatot, Lázár János úgy válaszolt: „mert nem volt jó a javaslat”. Azt gondolom, ebben a kérdésben a politikai pártoknak kell megállapodni, a civil szervezetek nem vehetik magukra a jogalkotás felelősségét, csupán moderálhatják, segíthetik és támogathatják - jelentette ki Lázár.

Kapcsolódó elemek