Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Tendenciáról szerettem volna említést tenni a Kúria elnökének" + videó

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn az m1 Az Este című műsorában azt mondta: nem tud és nem is akar az igazságszolgáltatás működésébe beavatkozni. Ezt több civil szervezet másképp látta, és a Kúria elnöke pedig bejelentette: nem vizsgálja felül az ítélkezési gyakorlatot. Darák Péter arra hivatkozott: a bíró döntését se a közhangulat, sem pedig más körülmény nem befolyásolhatja.


Dátum: 2012-05-22 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:48.195858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Navracsics Tibor az m1 Este című műsorában

Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a Cozma-ügyet csak példaként hozta fel. Mint jelezte: „sem a levélben, sem most és a jövőben sem kívánok véleményt nyilvánítani egyedi ítélettel kapcsolatban” - mondta. Hozzátette: tendenciáról szerettem volna említést tenni a Kúria elnökének, s arra gondoltam, hogy érdemes lenne összevetni az ítélkezési tapasztalatokat az országban - magyarázta.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ezzel nem a törvényhozásnak kellene-e foglalkoznia, Navracsics Tibor közölte: a parlament teszi a dolgát, a Btk. vitája most zajlik. A jogalkotás halad a maga módján, de tapasztalni lehet, hogy számos olyan bírósági ítélet született, amely nem csak az egy-egy pert elveszítő félnél keltett felzúdulást, hanem általános megrökönyödést keltett – mondta.

Arra az újságírói kérdésre, hogy konfliktus, vagy szakmai vita van-e közte és Darák Péter között, erre reagálva a miniszter közölte, hogy egyik sem. Mint mondta: „én úgy gondolom, hogy mindenki tette a maga dolgát, az én lelkiismeretem nem lett volna nyugodt” - közölte. Hozzátéve: „ez egy olyan ügy volt, ahol mindenki megtette a maga kötelességét” – mondta Navracsics Tibor.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1243, 'source_type': 'media', 'source_id': 8773, 'target_type': 'article', 'target_id': 118010, 'relation_type': 'describes'}