Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Előnyöket jelent az országnak az IMF/EU-hitelmegállapodás

Varga Mihály szerint nagyságrendi megtakarítást és előnyöket jelent az országnak az IMF/EU-hitelmegállapodás, amelyről a tárca nélküli miniszter-jelölt kinevezése előtti meghallgatásán azt mondta: az sem baj, ha az a Horn-Medgyessy 1996-ban megkötött megállapodásához hasonló lesz, nagyságrendje pedig akkora, amely két- három éves finanszírozáshoz kellene.


Dátum: 2012-05-22 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:50.596586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságában kedden Varga Mihály a miniszterként előtte álló feladatok közé sorolta a Magyarország iránti bizalom erősítését, a védőháló "kifeszítését", és a megállapodás megszületését. Az sem baj, ha a megállapodás az 1996-oshoz hasonló lesz, az is biztosítékként szolgált, abból sem hívott le a kormány - mondta. (1996-ban Magyarország 264,18 millió SDR összegű, 23 havi futamidejű készenléti hitelről állapodott meg az\xa0 IMF-fel.) A hitelmegállapodás lehetséges nagyságát firtató kérdésre pedig akkora összeget tartott megfelelőnek, amely két-három évet megfelelő biztonsággal meg tudna finanszírozni.', 'Támogatták a miniszteri kinevezést ', 'Támogatta Varga Mihály kinevezését a Magyarország és az IMF, illetve az EU közötti tárgyalások vezetésével megbízott tárca nélküli miniszteri posztra az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a miniszterjelölt keddi, kinevezés előtti meghallgatásán. Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy a túlzottdeficit-eljárás júniusi megszüntetése után elindulhatnak a tárgyalások.', 'Varga Mihály az ülést követően újságíróknak elmondta "nagyon bízom abban, ha Magyarország kedvező elbírálást kap a túlzottdeficit-eljárás tekintetében, akkor ezt követően hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások". Hozzátette: érzékelik, hogy az EU, illetve az IMF illetékesei is a június 23-i brüsszeli döntésre várnak. A miniszterjelölt abban is bízik, hogy addig a tárgyalási mandátumokat is elő tudják készíteni a tárgyalófelek.

\xa0\xa0\xa0

Varga Mihály az bizottság előtt kifejtette, hogy szerinte nagyságrendi megtakarítást és előnyöket jelent az országnak az IMF/EU-hitelmegállapodás.

\xa0\xa0\xa0

Az országgyűlési bizottságában Varga Mihály a miniszterként előtte álló feladatok közé sorolta a Magyarország iránti bizalom erősítését, a védőháló "kifeszítését", és a megállapodás megszületését. Az sem baj, ha a megállapodás az 1996-oshoz hasonló lesz, az is biztosítékként szolgált, abból sem hívott le a kormány - mondta. (1996-ban Magyarország 264,18 millió SDR összegű, 23 havi futamidejű készenléti hitelről állapodott meg az\xa0 IMF-fel.) A hitelmegállapodás lehetséges nagyságát firtató kérdésre pedig akkora összeget tartott megfelelőnek, amely két-három évet megfelelő biztonsággal meg tudna finanszírozni.

\xa0\xa0\xa0

Nyikos László, a bizottság elnöke kérdésére kifejtette: a megállapodásnak köszönhetően a finanszírozás kamatterhe még ebben ciklusban a GDP 4 százaléka alá csökkenhet.

\xa0\xa0\xa0

Varga Mihály Vágó Gábor (LMP) kérdésére kitűnőnek nevezte elődje, Fellegi Tamás munkáját, hiszen mint mondta "eljutottunk a tárgyalások megkezdéséig". Most már az IMF és az EU jelzésére vár, hogy azok el is induljanak - mondta.

\xa0\xa0\xa0

Emlékeztetett rá: az elmúlt időszakban a magyar kormány két fontos dokumentumot juttatott el Brüsszelbe, a Konvergenciaprogramot és a Széll Kálmán Terv 2.0-t, amelyekben bemutatta a\xa0 hiány csökkentését. Úgy vélte: az intézkedésekkel kényelmesen 3 százalék alatt lehet tartani a hiányt jövőre is. Az idei GDP mutatók szerinte megfelelnek a várakozásoknak, "urai vagyunk a helyzetnek" - mondta, és hozzátette: a következő félévben már megindulhat a növekedés annak köszönhetően, hogy kiesik a bázishatás, nő a külső kereslet, és megkezdi tevékenységét egy nagy autóipari beruházás.

\xa0\xa0\xa0

Puch László (MSZP) valódi gazdasági fordulatnak tartaná, ha a Varga Mihály által megjelölt célokat el tudná érni a kormány. Jelezte ugyanakkor: bár Varga Mihály személyét is alkalmasnak tartják mégis tartózkodik az MSZP a szavazásnál, mert úgy vélik a jelenlegi struktúrával ezeket a célokat nem lehet elérni. Ehhez vissza kellene térni az önálló pénzügyminisztériumi struktúrához. Ennek ellenére, Puch László támogatásukról\xa0 biztosította Varga Mihályt munkájában.

\xa0\xa0\xa0

Herman István Ervin (Fidesz) kérdésére kifejtette. kinevezése után az egyik első dolgai lesz, hogy megkeresse a jegybank elnökét. "Érdekeink egy irányba mutatnak" - fogalmazott, és úgy vélte, hogy az érdekazonosság megteremtheti a kellő összhangot a jegybank és a kormány között.']

Kapcsolódó elemek