A cél az, hogy Tóásó Előd minél hamarabb szabadlábra kerüljön
Bolívia közel 38 hónapja tartja fogva Tóásó Előd magyar állampolgárt úgy, hogy még meg sem kezdődött a büntető eljárásnak a tárgyalási szakasza – hangsúlyozta Gulyás Gergely az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság keddi ülésén. Vajna Márton és Gulyás Gergely jelentésben számoltak be májusi bolíviai útjukról a bizottságnak. A fideszes képviselő beszélt a Tóásó Elődnél tett látogatásáról; az ülésén felszólalt Tóásó Edit is, a fogvatartott testvére.
Dátum: 2012-05-22 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:51.866934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügy gyakorlatilag a sajtóban játszódik, a bíróságon semmi sem történik. Esélyünk sincs arra, hogy egy tisztességes, átlátható eljárásban ítélet szülessen. Egyértelmű, hogy ebben az ügyben a politikai erők dominálnak, és nem az igazságszolgáltatás – húzta alá Tóásó Edit.
2009 áprilisában a bolíviai különleges erők felszámoltak egy állítólagos terrorista csoportot Santa Cruz városában, az akció közben életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Tóásó Előd magyar állampolgárt letartóztatták, a bolíviai hatóságok fegyveres felkelés és terrorizmus vádjával azóta is fogva tartják.