Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zenei esték a rádi romtemplomnál

Harmadszor rendeznek a balatonlelleiek zenei esteket a rádpusztai Árpád-kori romtemplomnál, a pénteken kezdődő hangverseny-sorozat három műsort kínál - mondta el a koncerteket szervező önkormányzati tanácsnok.


Dátum: 2003-07-09 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:59.479128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamarazenei előadássorozatot Dévai Nagy Kamilla, valamint az általa vezetett Krónikás Ének- és Zeneiskola műsora nyitja meg, nyolc énekes, zenész, határainkon túli ifjú magyar növendék közreműködésével - mondta Somogyvári László.

A második esten, július 24-én a rádi hangversenyek házigazdája, a lellei Sotto Voce Énekegyüttes előadói műsorát élvezheti a hallgatóság; a héttagú balatoni vegyes kamara-énekkar mellett fellép az esten Horgas Eszter fuvola- és Polonyi Ágnes hárfaművész.

Az idei rádi zenei esték sorát záró augusztus 8-i hangversenyen észt vendégkórus mutatkozik be: az Enelas Singers Énekegyüttes a Budapesti Klasszikus Zenei Kör közreműködésével koncertezik a Balatonlelle határában fekvő pusztai romtemplomnál.

A rádi romtemplomi hangversenyek sikeréhez hozzájárul, hogy Rádpuszta látogatott idegenforgalmi központ lett lovas tanyájának és pincéjének, vendéglátásának köszönhetően - tájékoztatott a rádi estek szervezője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek