Három másik terhet válthat ki a biztosítási adó
A beteg- és az életbiztosítások kivételével a jövő évtől adó terhelné a biztosításokat az erről szóló törvényjavaslat értelmében - mondta keddi expozéjában Szatmáry Kristóf államtitkár a parlamentben. Az adót a biztosítóknak kell megfizetniük.
Dátum: 2012-05-22 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:56:58.848909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA kötelező gépjármű felelősségbiztosítást 30 százalékos adó terhelné, annyi, amilyen mértékű a megszűnő baleseti adó. A Casco adója 15, míg a többi biztosításé 10 százalékos lenne. Az előterjesztés szerint az adó alanya a biztosító. Az államtitkár hangsúlyozta: a Széll Kálmán Terv 2.0 értelmében a biztosítási adó három másikat vált ki, a pénzügyi intézmények különadóját, a tűzvédelmi hozzájárulást és a baleseti adót.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A kötelezettség a nem magyar székhelyű biztosítókat is terhelné, ha a biztosítás kockázata Magyarországon merül fel. Az államtitkár arra is rámutatott, hogy ha egy autós a baleseti adót már a jövő évre megfizette, azt a biztosítójától vissza kell kapnia. Az összeget a társaságok az államtól igényelhetik vissza.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Szatmáry Kristóf az adórendszerrel kapcsolatban kiemelt célnak nevezte az átláthatóságot.', '']