Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t

Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is diadalmaskodó FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatát Tarlós István főpolgármester.


Dátum: 2012-05-23 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:03.615596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Főpolgármesteri Hivatalban kedden átadott díjat annak elismeréseként kapta az együttes, hogy ezüstérmet szerezett a magyar bajnokságban, és megvédte címét a Kupagyőztesek Európa Kupájában.  Amint a klub honlapja beszámolt róla, a főpolgármester felidézte, hogy ő is kézilabdázott a REAC-ban, ezért - ahogy fogalmazott - "sejtem a dallamát ennek a játéknak", és őszinte érdeklődést tanúsít a sportág iránt, hiszen 1953 óta kitartó Ferencváros-drukker. "Mindent könnyebb elérni, mint megvédeni - ez a sportra, a politikára egyaránt igaz" - hangsúlyozta Tarlós István. "Az a teljesítmény, amit a kézilabdacsapat legutóbb nyújtott, azért is tiszteletreméltó, mert most először megvédtek egy ilyen magasrangú címet, az eredményeket végignézve le a kalappal előttük."

Tarlós István gratulált a szakmai stábnak és megköszönte az eredményes munkát a kézilabda-szakosztály vezetőinek, munkatársainak, illetve Kubatov Gábornak, az FTC elnökének, Kocsis Máté alelnöknek és Nyíri Zoltán elnöki tanácsadónak. A főpolgármester kitért arra, külön büszkék lehetnek arra, hogy a góllövőlistán az első öt között négy fradista található, és arra is, hogy még az utolsó pillanatokban is képesek voltak a mérkőzéseket a javukra fordítani, ami reményt ad arra, hogy egyszer "kigyógyulunk abból a magyar betegségből, hogy a végét sikerül elrontani".

Kubatov Gábor úgy fogalmazott, ő is köszönettel tartozik Budapestnek, hiszen a főváros sok mindenben segítette a Ferencváros női kézilabdacsapatát. A mostani győzelmük nagyon sokat jelent az embereknek, a szurkolóknak, az edzőnek és a sportolóknak is azért, mert sok gyermeknek adtak példát.

Kapcsolódó elemek