Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországon elsőként alternatív energiát használ a kaposvári fürdő

Magyarországon elsőként alternatív energiát használ a kaposvári fürdő - közölte Kaposvár polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-05-24 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:28.073312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly a próbaüzem sikeréről beszámolva hangsúlyozta: a kaposvári energiapolitika alapja a diverzifikáció, a verseny és az ellátásbiztonság. Kaposvár évente 60 millió forintot spórol azzal, hogy összekötötte a városi fürdőt és a cukorgyár biogáz-üzemét, ennyivel olcsóbban jut hozzá a város az alternatív energiához, mint a földgázhoz - tette hozzá.

"Célunk az, hogy olyan megújuló energiaforrásokat használjunk, amelyek révén csökkenthető a szolgáltatóktól való kiszolgáltatottságunk, mindezt pedig úgy érjük el, hogy kiszámítható és megfizethető árakat garantálunk a fogyasztóknak" - fogalmazott a polgármester.

A 106 millió forintból megépült 1150 méter hosszú vezeték költsége a számítások szerint másfél év alatt megtérül - mondta Szita Károly. Hozzátette: a város két hete a zöldhulladékot a cukorgyárba szállítja, így segítve a biogáz üzem folyamatos alapanyag-ellátását.

Frank József, a városi fürdő igazgatója arról számolt be, hogy a próbaüzem zavartalan, változást csupán a fizetendő számlán tapasztalnak.

Kapcsolódó elemek