Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosulhat a selyemkóróval kapcsolatos jogi szabályozás

A vidékfejlesztési tárca megfontolja a selyemkóróval kapcsolatos jogi szabályozás módosításának lehetőségét a gazdák, a méhészek és a természetvédelem érdekeit egyeztetve, a kötelező védekezés előírása mellett - olvasható egyebek mellett Fazekas  Sándor vidékfejlesztési miniszter írásbeli válaszában az Országgyűlés honlapján.


Dátum: 2012-05-24 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:28.435665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke azt kérdezte a tárca vezetőjétől, hogy lekerülhet-e az invazív (agresszívan terjedő) növények listájáról a selyemkóró. A jelenlegi jogszabályi előírással ugyanis a selyemkóró a parlagfűvel azonos elbánási kategóriába került, holott összehasonlíthatatlanul nagyobb hozamértéke van, nem allergén, és az olyan években - mint az idei is -, amikor a tavaszi fagy teljesen megsemmisítette az akácvirágzást, egyedüli, nagy mézhozam pótlásra alkalmas növény - írta Font Sándor. Megjegyezte azt is: ahhoz, hogy Magyarország ne veszítsen mézpiaci dominanciájából, szükség lenne a selyemkóró mézalapjára is.

A miniszter válaszában emlékeztetett rá, hogy a selyemkóró – a parlagfűhöz hasonlóan – napjaink egyik legveszélyesebb inváziós gyomnövénye. Így felszaporodásával és gyors terjedésével veszélyezteti a természetes életközösségek ökológiai egyensúlyát, a mezőgazdasági területeken pedig súlyos terméskiesést okoz. A méhek pedig a selyemkóróról mézet gyűjtve, a selyemkóró virágainak megtermékenyítésével, annak felszaporodását segítik.

A fajra vonatkozó ismeretek alapján jóval több érv támasztja alá a selyemkóró inváziós növények listáján való megtartását, mint a levételét. Fazekas Sándor ugyanakkor jelzi, a tárca nem zárkózik el a jogi szabályozás felülvizsgálatától.

Kapcsolódó elemek