Ivókutat adtak át Hévízen
Nemcsak fürdésre, de ivókúrákra is használható mostantól a hévízi gyógyvíz, miután pénteken átadták a város első nyilvános ivókútját. A gyógyvíz bél- és gyomorproblémák, valamint vesebántalmak esetén kínálhat hatékony kezelést.
Dátum: 2012-05-25 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:34.922424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tPapp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta: eddig nem volt eléggé kihasználva a víz gyógyító hatásának ez a lehetősége, pedig a gyógyfürdő csarnokán belül évtizedek óta működik egy gyógyvizet adó csap is. A belvárosi rehabilitáció előző önkormányzati ciklusban megvalósított fejlesztései között alakították ki a Rózsakert étterem épületében az ivókutat, amely mostantól reggel 7 és este 7 óra között látogatható.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Kisebb pihenőhelyiséget hoztak létre, ahol régi hévízi fotók és mai információs kiadványok között kortyolhatják a betegek a kénes vizet, amely egy fúrt kút jóvoltából már lehűlve érkezik a kúthoz. Az érdeklődők számából pedig elmúlt napok tapasztalata alapján már látszik, hogy sokakat érdekel ez a fajta gyógymód is - fűzte hozzá.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. orvos-igazgatója az átadáskor elmondta: a gyógyszeres kezeléseknél hatékonyabb módszer az ivókúra, amelyet két-három hetes időtartamra ajánlanak, naponta legfeljebb egy liter vizet lassanként elkortyolgatva. A hévízi kénes víz sikerrel alkalmazható a bélműködés és a gyomorsav-képződés fokozására, vagyis hatékony gyógymódot jelent idült bélgyulladás, székrekedés vagy aranyér esetén a gyomor-bélrendszer működésének szabályozásán keresztül.\xa0\xa0
\xa0\xa0\xa0\xa0
A gyógyvíz elősegíti a krónikus epebántalmak enyhülését és kezelését - melegen fogyasztva fokozza, hidegen csökkenti az epesav termelését -, de a légúti hurutok gyógyulását, illetve a vesekőképződés megelőzését is szolgálja. Nem ajánlott azonban azoknak, akik heveny máj- és epeút-gyulladásban, valamint fokozott pajzsmirigyműködésben szenvednek.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az orvos-igazgató hozzátette: a hévízi kénes víz nem palackozható, mert a benne található csekély, gyógyító mennyiségű - fájdalomcsillapító hatású - radont 3-4 nap alatt elbomlik.', '']