Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárt iskolát alakítanak át szolgáltatóközponttá Oroszlányban

Oroszlány kétszázmillió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el arra, hogy az évek óta bezárt Arany János Iskola épületében szolgáltató- és kormányhivatali központot alakítson ki; az összegből megvalósulhat a beruházás első üteme - közölte a Komárom-Esztergom megyei város polgármestere az MTI-vel.

Dátum: 2012-05-26 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:45.996915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Takács Károly (Fidesz-KDNP) elmondta: az épületbe a jövő év nyarán költözhet be a munkaügyi központ, helyet kap ott a könyvtár, a városháza és a járási központ, valamint több kisebb üzlet, és a postával is folynak tárgyalások. A projekthez az önkormányzat 30 millió forint önerővel járul hozzá.

A beruházáshoz kapcsolódva az iskola udvarát parkosítják és 120 gépkocsi beállását is lehetővé teszik, illetve gyalogossétányt alakítanak ki. További pályázatok igénybevételével szeretnék megoldani az épület napelemes energiaellátását - tette hozzá a polgármester.

Kapcsolódó elemek