Megkezdődik a negyedik nemzeti konzultáció
A tervek szerint kedden kezdik kiküldeni az új nemzeti konzultáció kérdőíveit, amelyeken tizenhat kérdés szerepel. A kormány ezúttal gazdasági ügyekben, elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét.
Dátum: 2012-05-29 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:54.361327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádióban jelentette be az újabb konzultációt, amely az új alkotmánnyal, valamint a szociális kérdésekkel kapcsolatos konzultáció, továbbá a nyugdíjasokkal folytatott egyeztetés után immár a negyedik a sorban.
A gazdasági konzultáció kérdőíveire adott válaszok feldolgozására és az eredmények összesítésére a kabinet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEK KH) jelölte ki.