Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaküldött Stasi-kartotékok: leleplezik a spicliket?

Berlini lapjelentés szerint az egykori keletnémet titkosszolgálat - közkeletű nevén a Stasi - több tízezer volt munkatársa lepleződhet le, miután az Egyesült Államokból visszakerült Németországba a Stasi külföldi felderítéssel foglalkozó részlegének (HVA) kartotékállománya.


Dátum: 2003-07-09 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:04.152696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kartotékok az amerikai titkosszolgálat, a CIA Rosenholz (Rózsafa) fedőnevű akciója során jutottak 1990 tavaszán rejtélyes körülmények között Washington birtokába. A német kormány sürgette a kartotékok visszaszolgáltatását, amelyeket az amerikaiak apránként juttattak vissza.

A Berliner Zeitung úgy tudja, hogy az anyag kettőszázezer nevet tartalmaz. Közülük vélhetőleg ötvenezren dolgoztak a Stasinak - köztük negyvenezer keletnémet -, a többiek valamilyen akcióval kapcsolatban kerültek a Stasi látókörébe.

Az ötvenes évekig visszanyúló kartotékokat a Stasi irataival foglalkozó központ dolgozza fel, amelynek élén jelenleg Marianne Birthler áll.

Az adatok megfejtése hónapokig is eltarthat, ám perekre nem számítanak, miután - vélekednek szakértők - az eddig ismeretlen ügyek már elévültek, a volt NDK-állampolgárok esetében pedig nem számított büntetendőnek a Stasi segítése nem hivatalos munkatársként, például instruktorként vagy futárként. Marianne Birthler a Berliner Zeitung hasábjain mindenesetre bejelentette, hogy belátható időn belül a feldolgozott anyagot használni kívánják parlamenti képviselők vagy közszolgálati funkciót betölteni akaró személyek átvilágításakor.

Forrás: mno.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek