Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A döntés egyértelmű és meggyőző volt" + videó

Június 2-ától Rogán Antal lesz a Fidesz frakcióvezetője – döntött keddi ülésén a képviselőcsoport. A frakció döntése egyértelmű és meggyőző volt – jelentette be Lázár János Rogán Antallal tartott közös sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2012-05-29 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:58.001829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János és Rogán Antal sajtótájékoztatója

Rogán Antal aláhúzta: külön elismerést és dicséretet érdemel az a munka, amit Lázár János vezetése alatt végzett el a Fidesz-frakció. Emlékeztetett: ebben a két esztendőben a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja szem előtt tartotta, a gazdasági válság ellenére sem felejtette el, hogy az ország életének az újjászervezésére kapott felhatalmazást és felkérést a magyar választóktól. Rogán Antal fontosnak tartja, hogy ebben a két évben született meg a külhoni magyarok állampolgárságáról szóló törvény, az új alaptörvény, és a Fidesz-frakció, valamint az Országgyűlés érdemben, parlamenti döntések formájában foglalkozott az önkormányzatok és az állam közötti feladatmegosztás újraértelmezésével, a közigazgatás újjászervezésével. A politikus aláhúzta: a frakció az elmúlt két évben az ország problémáira koncentrált, mint például az államadósság kérdése. A politikus szerint választ kellett találni arra, hogyan érjük el, hogy a következő esztendők ne a magyarok jövőjének az elzálogosításáról szóljanak, hanem arról, hogyan nyílhat új jövő Magyarország polgárai előtt.

Rogán Antal leszögezte: ha az elmúlt két év Magyarország fontos problémáiról szólt, akkor a következő két esztendőben a Fidesz képviselőcsoportjának az átlagemberek problémáira kell összpontosítania. Emlékeztetett: ha kellett, akkor a gazdasági érdekcsoportok rovására, az Országgyűlés minden alkalommal odafigyelt a devizaadósok problémáira, ellentétben az azt megelőző évekkel szemben. Számtalan fontos döntést hoztunk, sok embernek segítettünk, és meggyőződésem, hogy a meghozott jogszabályok segíteni fognak nekik a következő két évben is – fűzte hozzá. Rogán Antal azt szeretné - az előbbiek mintájára - , ha a Fidesz képviselőcsoportja arra koncentrálna, hogy milyen módszerekkel tudna segíteni az átlag magyar vállalkozónak, az átlagpolgárnak.

Én alapvetően a józan ész alapján gondolkodom. Így gondolkodtam az elmúlt hat évben polgármesterként, az elmúlt két évben frakcióvezető-helyettesként, a gazdasági bizottság elnökeként, és e téren nem kívánok megváltozni – fogalmazott Rogán Antal. A következő két évben nem fogom elkerülni a józan ész alapján folyó vitákat, és szeretném elérni, hogy a parlamentben a józan ész alapján zajló viták legyenek – fűzte hozzá.

A 106 választókerület fejlesztéspolitikai céljainak meg kell valósulnia

A tranzakciós illetéket érintő kérdés kapcsán Rogán Antal emlékeztetett: a telekomadók bevezetésekor is konzultált a kormány a szolgáltatókkal, az egyeztetések eredményét pedig egy módosító csomagban vezették át a normaszövegbe, hasonló módon kívánnak eljárni a most bevetendő illetékeknél is. „Mi most sem a gazdasági érdekcsoportok véleményére vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy ez hogyan segítheti az átlag magyar emberek életét” – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Rogán ezzel összefüggésben úgy vélekedett: nagyon fontos a következő két évben, hogy a magyar vállalkozások életét minél kevesebb dolog nehezítse. Hozzátette: a tranzakciós illetéket ennek fényében kell újragondolni.

„Azt szeretnénk, ha ez az adó a pénzügyi spekulációt érdemben és ténylegesen adóztatná” – mutatott rá a Fidesz országgyűlési képviselősportjának új vezetője, hozzátéve: éppen ezért jó néhány olyan módosító indítvány van, vagy szándék a bankok részéről, amit a kabinet változatlan formában nem tud elfogadni.

„A jegybanktörvény a kormány előterjesztése, mi a kormány szempontjaira figyelünk, a szükséges egyeztetéseket és tárgyalásokat a kormány folytatta le, és a kezdetektől világos volt, hogy a parlament elé került törvénymódosítás az Európai Bizottság által megfogalmazott kéréseknek megfelelően lett kialakítva” – válaszolt Rogán Antal egy újságírói kérdésre.

Lázár János a Miniszterelnökség feladatait érintő kérdésre válaszában kifejtette: a koordinációs jelleg erősödni fog. Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet információi szerint ő kaphatja meg az európai uniós pénzek felülvizsgálatának hatáskörét, az uniós "kasszakulcsot", Lázár János úgy reagált: felelőssége lesz abban, hogy a választókerületek fejlesztéspolitikai céljai megvalósuljanak.Megjegyezte ugyanakkor, "annyi kulcs van az asztalomon jelen pillanatban, hogy még válogatok, hogy most melyik kulccsal mit csinálok".

Alapvetően abban gondolkodom - és erről a főpolgármester úrral már beszéltem is - hogy a Fővárosi Közgyűlésben betöltött pozícióimtól is megválnék. A közgyűlés holnapi munkájában még részt veszek, viszont június 1-jével meg kívánok válni a Fővárosi Közgyűlési képviselőségtől és az ott betöltött bizottsági posztoktól is – jelentette ki Rogán Antal hozzátéve, az utódlásról majd a Fidesz megfelelő testülete fog döntést hozni.

„A jegybanktörvény a kormány előterjesztése, mi a kormány szempontjaira figyelünk, a szükséges egyeztetéseket és tárgyalásokat a kormány folytatta le, és a kezdetektől világos volt, hogy a parlament elé került törvénymódosítás az Európai Bizottság által megfogalmazott kéréseknek megfelelően lett kialakítva” – válaszolt Rogán Antal egy újságírói kérdésre.

Lázár János a Miniszterelnökség feladatait érintő kérdésre válaszában kifejtette: a koordinációs jelleg erősödni fog. Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet információi szerint ő kaphatja meg az európai uniós pénzek felülvizsgálatának hatáskörét, az uniós "kasszakulcsot", Lázár János úgy reagált: felelőssége lesz abban, hogy a választókerületek fejlesztéspolitikai céljai megvalósuljanak.Megjegyezte ugyanakkor, "annyi kulcs van az asztalomon jelen pillanatban, hogy még válogatok, hogy most melyik kulccsal mit csinálok".

Alapvetően abban gondolkodom - és erről a főpolgármester úrral már beszéltem is - hogy a Fővárosi Közgyűlésben betöltött pozícióimtól is megválnék. A közgyűlés holnapi munkájában még részt veszek, viszont június 1-jével meg kívánok válni a Fővárosi Közgyűlési képviselőségtől és az ott betöltött bizottsági posztoktól is – jelentette ki Rogán Antal hozzátéve, az utódlásról majd a Fidesz megfelelő testülete fog döntést hozni.

Csökkenteni kell a szociális deficitet

Lázár János arra a kérdésre, véleménye szerint mi az, ami a kormányzat elmúlt két éves munkájából kimaradt, illetve melyek azok a feladatok, amelyeket államtitkárként feltétlenül meg kíván valósítani, úgy válaszolt, a miniszterelnökkel való megállapodásuk értelmében munkája legalább két részből tevődik össze. Az egyik a hivatalvezetés, ahol a koordinációs jelleg jelentős mértékben fog erősödni; változni fog a miniszterelnöki hivatal szerepe – mondta a leköszönő frakcióvezető. A miniszterelnök úr mellett dolgozva felelősségem és kötelességem bizonyos szempontok mérlegelésére kérni, és felhívni a figyelmét arra, hogy a nyugati és hazai sajtóval, valamint egyéb társadalmi visszhanggal ellentétben nem demokratikus, hanem szociális deficit van Magyarországon – emelte ki.

Ha a progresszivitásra, határozottságra, a gyors döntésekre és a dolgok megvalósítására gondolok, akkor mondhatom, hogy hasonló karakterűek és meggyőződésűek vagyunk mindketten, ezért tudtunk már igen jól együtt dolgozni az elmúlt tíz évben, amit a közös eredmények és nehézségek egyaránt bizonyítanak - felelte Lázár János arra a kérdésre, a mostani pozícióváltás jelent-e valamiféle hangsúlyváltást a magyar gazdaságpolitikában. Rogán Antal hozzátette, az elmúlt két év lassan közelgő fordulópontja talán annak a dátuma is lehet, mikor Magyarországnak a szocialista örökség terhétől is részben sikerülhet megszabadulnia. Az egyik legsúlyosabb örökségünk az volt, hogy hazánk előtt végig ott lebegett az a veszély, hogy elvonják tőlünk az uniós forrásokat. Magyarország ellen 2004 óta túlzott deficiteljárás folyt, nem tehettünk mást, mint hogy az előző kormányok soha be nem tartott ígéreteit a költségvetés terén megpróbáltuk betartani – hívta fel a figyelmet Rogán Antal.

Június vége lehet az a pillanat, amikor talán elmondhatjuk, hogy lezárul a Magyarországgal szembeni túlzott deficiteljárás, ami elődeinknek soha nem sikerült, és a magyar gazdaságpolitika a múlt helyett végre a jövőre koncentrálhat. Ha ezt sikerülne elérni, az lenne az igazán komoly változás – egészítette ki az elmondottakat a Fidesz frissen megválasztott frakcióvezetője.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 362, 'source_type': 'media', 'source_id': 8800, 'target_type': 'article', 'target_id': 118183, 'relation_type': 'describes'}