Megalakulhat a főváros bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottsága
Megalakulhat a Fővárosi Közgyűlés bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottsága szerdán, amennyiben a képviselők elfogadják Zsolnai József (Fidesz-KDNP) közbiztonsági tanácsnok vonatkozó javaslatát.
Dátum: 2012-05-29 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:57:59.795256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület létrehozásáról április végi ülésén, jobbikos javaslatra döntött a közgyűlés. Az indoklás szerint a főváros lakosságszáma és közigazgatási területe miatt a közbiztonság fenntartása számottevő feladatot jelent, részben az elkövetések száma, részben a bűncselekmények sokrétűsége miatt.
A határozati javaslat szerint az új bizottság elnöki posztját Zsolnai József kapná, alelnöke Orbán Gyöngyi (Fidesz-KDNP) és Czeglédi János (Jobbik) lennének. A testület tagja lenne Molnár Gyula (MSZP), valamint Rozgonyi Zoltán, Szabó Miklós és Varsányi Péter. Utóbbiak nem tagjai a közgyűlésnek.
A bizottság tárgyalná egyebek mellett a budapesti rendőrfőkapitány kinevezésével összefüggő előterjesztést, éves beszámolót készíttetne a közbiztonság megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről, beszámoltatná a főváros közterület-felügyeletének vezetőjét, véleményezné a közterületek rendjével kapcsolatos közgyűlési rendelettervezeteket, valamint javaslatot tenne a fővárosi rendvédelmi szervek, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége részére nyújtandó támogatásokra.