Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pannonplast-ügy: elfogult a belügyminiszter?

A Medgyessy-kormánynak, illetve minisztereinek nincs szerencséje az ügyvédi irodákkal - jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Rogán Antal. - A Fidesz tudomására jutott információk alapján ugyanis - ügyvéd férjén, Jegesy Andráson keresztül - egyértelmű Lamperth Mónika belügyminiszter asszony elfogultsága a Pannonplast-, illetve a K&H Equities ügyben.


Dátum: 2003-07-09 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:04.460240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezető-helyettese emlékeztetett: az utolsó parlamenti ülésnapon a kormánypárti többség a Pannonplast-ügyben megakadályozta a független vizsgálóbizottság gyors megalakítását. Ezt követően a Fidesz-frakció ellenzéki képviselőkből álló rész-vizsgálóbizottság felállításáról döntött, melynek feladata, hogy a rendelkezésre álló információk összegyűjtésével felkészüljön a vizsgálóbizottság őszi megalakulására és az ott lefolytatandó munkára.

- A Pannonplast-üggyel kapcsolatban egyfajta "politikai szerecsenmosdatás" kezdődött, hiszen egyre többször halljuk a kormány képviselőitől, hogy a Pannonplast, illetve a mögötte található K&H Equities tevékenysége nem más, mint magáncégek egymás közti tranzakciója, amely ugyan gyanús, de politikai vonzatai nincsenek - mondta Rogán Antal.

Arra azonban továbbra sincs válasz, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt.-től miként került 13 milliárd forint a K&H Equities-hez.

- Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a K&H Equities 60 milliárd forintos főösszeggel dolgozott. Ez azt jelenti, hogy 2002 őszétől a rendelkezésükre bocsátott 13 milliárd forint közpénz a főösszeget közel egyharmadával emelte meg. Vagyis a K&H Equities összes befektetéseinek egynegyedét az államtól kapott összegből tudta megvalósítani.

- A K&H Equities tavalyi működésében a közpénznek igenis meghatározó szerepe volt - hangsúlyozta a politikus.

Kérdés, hogy kinek a nyomására került a 13 milliárd forintnyi közpénz minden pályáztatás nélkül a K&H Equities-hez. Ugyanígy kérdés, hogy kik lehettek azok az emberek, akikről egyre többet hallunk, akik úgymond VIP-részvényesei voltak a K&H Equities-nek - jelentette ki Rogán Antal.

- A VIP-részvényesek kis kockázattal magas hozamot tudtak elérni. De hogy ezen a listán szerepelnek-e politikusok, vagy a gazdasági élet meghatározó szereplői, azt egyelőre nem tudjuk.

A frakcióvezető-helyettes rámutatott: a kormánypártok nem egyszer kifejtették, hogy ebben az ügyben a vizsgálatot a rendőrségnek kell lefolytatnia.

- Az ellenzék némileg gyanakodott. Sajnos a gyanúnk az utóbbi napokban be is igazolódott. A rendelkezésünkre álló információk alapján azt mondhatom, hogy a rendőrség a Pannonplast, illetve a K&H Equities ügyében nem képes független vizsgálatot lefolytatni.

Ennek alátámasztására Rogán Antal elmondta, hogy cégbírósági bejegyzés alapján a Britton Capital székhelye az Újpest rakpart 1. szám alatt található. Sajtóinformációk szerint az Újpest rakpart 1.-ben lakott Kulcsár Attila, a K&H Equities befektetési tanácsadója is.

- Ugyanígy erre a címre van bejegyezve, és részben még ma is ott működik Jegesy András és Pallos Dénes ügyvédi irodája. Jegesy András pedig nem más, mint Lamperth Mónika belügyminiszter asszony férje - jelentette ki Rogán Antal.

Az ügyvédi iroda 2002 októberében került bejegyzésre. 2003 márciusától, azaz a Kiss Elemér-ügy kirobbanásakor Jegesy András - talán sejtve, hogy ebből még gondok származhatnak - átköltözött a Nádor utca 20.-ba.

- További meglepő tény, hogy Jegesy András ügyvédet szerződés kötötte a K&H Equities-hez. A szerződés aláírója Kulcsár Attila, mint megbízó és Jegesy András, mint ügyvéd. Ez a szerződés egymillió forintos jövedelmet jelentett Jegesy András számára.

Néhány nappal ezelőtt - fél órával a pénzügyi felügyelet vizsgálóbiztosa előtt - a rendőrség kiszállt a K&H Equities-hez, és minden dokumentumot lefoglalt.

- Én bízom abban, hogy a rendőrségnél ez az irat - az összes többivel együtt - biztonságban lesz - jelentette ki a politikus. - Ezt azért gondolom, mert Magyarországon a rendőrök többsége becsületes és nem politikai parancsra cselekszik. De ebben az ügyben Lamperth Mónika belügyminiszter asszony függetlensége erősen megkérdőjelezhető.

Rogán Antal rámutatott: három kérdés merülhet fel az emberekben. Az első: ha pályáztatás nélkül 13 milliárd forint közpénz került a K&H Equities-hez, akkor kik játszottak ebben szerepet? Volt-e ebben szerepe Jegesy Andrásnak, Lamperth Mónika belügyminiszter asszony férjének, esetleg másoknak? A második kérdés az, hogy tájékoztatta-e Lamperth Mónika Medgyessy Péter miniszterelnököt férje érintettségéről a Pannonplast-, illetve a K&H Equities-ügyben? Ha tájékoztatta, akkor a harmadik kérdés úgy hangzik, hogy ezek után Medgyessy Péter alkalmasnak tartja-e Lamperth Mónika belügyminiszter asszonyt az ügy kivizsgálására.

- A Fidesz Lamperth Mónika elfogultságát egyértelműnek tartja, így várja az ügyben a kormány válaszát - hangsúlyozta Rogán Antal.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek