Javult a gazdasági szabadság az Orbán-kormány alatt
Magyarországon javult a gazdasági szabadság az elmúlt években - derül ki a kanadai Fraser Institute legfrissebb jelentéséből. A devizaszabályok terén a tíz legjobb közé tartozik hazánk, ám a kormányzat súlyát tekintve az utolsó harmadban foglal helyet - írja a Világgazdaság.
Dátum: 2003-07-09 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:04.781431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország a gazdasági törvények, a munkaerő-piaci szabályok és általában az üzleti élet szabályozása terén is rendkívül kedvező feltételeket kínál, és az általános jogi környezet, a tulajdonjogok biztonságának megítélése is jó. Az értékálló pénzhez való hozzájutás szempontjából már sokkal gyengébb a magyar teljesítmény: itt csupán a 123 vizsgált ország középmezőnyében helyezkedik el hazánk. Az államnak a kiadásokkal, az adókkal és az állami tulajdonnal mért súlya alapján viszont kifejezetten rossz a helyzet: itt a 89. helyezéshez volt elegendő a hazai teljesítmény.
Összességében a 35. helyre került Magyarország a legfrissebb, 2001-es adatokat tartalmazó listán, amely a világ 123 országának gazdasági szabadságát próbálja számszerűsíteni. Míg 2000-ben 6,6 volt az összesített indexérték, 2001-ben már 7,0 pontot kapott Magyarország. Ezzel olyan országokat is sikerült megelőzni, mint például Francia- és Görögország vagy Thaiföld - mutat rá a Fraser Institute által vezetett Economic Freedom Network magyar tagja, a Századvég Politikai Elemzések Központja. A magyar gazdaság 2001-es eredményével a kelet-közép-európai volt szocialista országok és az első körös EU-csatlakozásra váró államok közül Észtország kivételével - amely 7,5 ponttal a rendkívül előkelő 16. helyet szerezte meg - mindenkit megelőz a gazdasági szabadság rangsorában. A térségben a 2001-es adatok alapján Csehország a 39., Lettország az 51., Málta a 60., Litvánia és Ciprus holtversenyben a 69., Szlovénia a 73., Lengyelország és Szlovákia pedig ugyancsak holtversenyben a 77. helyen áll.
A jelentés leszögezi, hogy a gazdasági szabadság általában véve bővülő tendenciát mutat a világban. A szabadságfok átlagos értéke 2001-ben 6,35 indexpont volt, ami a 2000-es 6,34-os pontértékhez viszonyítva csekély emelkedést jelez, az 1995-ös 5,96-os indexértékhez képest azonban már jelentős növekedést mutat. A világban a gazdasági szabadság fokára a hetvenes évek folyamán a csökkenés volt jellemző - az indexérték 1970 és 1980 között 6,07 indexpontról 5,36-ra csökkent -, azóta viszont folyamatosan emelkedik. A 2001-es lista első három helyét Hongkong, Szingapúr és az Egyesült Államok foglalja el. A nyugat-európai országok közül Nagy-Britannia, Svájc és Hollandia tudott az első tíz helyezett közé bekerülni, ezzel szemben Franciaország - amely az állam gazdasági szerepvállalása tekintetében világszinten az utolsók közé tartozik - csupán a 44. helyet érte el.
Világgazdaság - mno.hu