Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csaknem 2500 írás érkezett az Életút pályázati felhívásra

Csaknem 2.500 írás érkezett az év elején meghirdetett Életút pályázatra; a pályamunkákat, amelyekben a történelem a családok élettörténeteiből rajzolódik ki, rövidesen a világhálón is közzéteszik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkársága kedden az MTI-vel.

Dátum: 2012-05-29 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:58:04.371608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A tárca még januárban írta ki az aktív idősödés európai évéhez kapcsolódó önéletrajz-írói pályázatot. Ezen 60 év felettiek vehettek részt, akik a személyes múlttal vagy történelmi eseményekkel - például a II. világháborúval vagy az 1956-os forradalommal - kapcsolatos történeteiket vethették papírra, akár az unokák segítségével, interjú formájában. A beadványokat a Jókai Anna író elnökletével működő zsűri bírálta el. Az írónő egy áprilisi rendezvényen azt mondta, meglepően sok értékes írást kaptak.

Arról beszélt, az írások különleges személyes történeteken keresztül mutatják be a magyar történelem egy-egy fájdalmas eseményét; a Benes-dekrétumok utáni időszakot, a magyarországi kitelepítéseket, a délvidékiek vagy a zsidóság tragédiáját. Utóbbira utalva elmondta, volt, akit később az ÁVH elvitt, majd az 1956-os forradalom után is megtorlás várt rá. A minisztérium most azt közölte, hogy az értékes pályamunkák arra indították a zsűri tagjait, hogy az első három díjat megosztva ítéljék oda, s több mint száz pályázó munkáját jutalommal ismerjék el. Jelezték, szeretnék, ha minél többen megismerhetnék a "múlt század szemtanúinak elbeszéléseit", ezért a pályázatra beérkező történeteket a www.eletut.kormany.hu honlapon elérhetővé teszik.

Kapcsolódó elemek