Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó Péter életrajza

Áder János köztársasági elnök június 2-i hatállyal a Miniszterelnökség államtitkárává nevezte ki Szijjártó Pétert, a miniszterelnök jelenlegi szóvivőjét, aki új tisztségében a miniszterelnök nemzetközi kapcsolataiért lesz felelős. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának életrajza:


Dátum: 2012-05-29 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:58:09.707298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tSzijjártó Péter 1978. október 30-án született Komáromban. A középiskola elvégzése után a budapesti közgazdaságtudományi egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán folytatta tanulmányait, s emellett sportmenedzsmentet is tanult. 2002-ben közgazdász diplomát szerzett.', 'A politikai életbe 1998-ban kapcsolódott be, ekkor lépett be a Fideszbe, majd egy évvel később a győri Fidelitas csoport alapítója, 2001-ig városi elnöke volt. 2001-2004-ben a Fidelitas országos alelnöke, 2004-2005-ben az országos választmány alelnöke, 2005-2009 között a Fidelitas elnöke, 2005-2009-ben a Fidesz győri városi elnöke volt.

\xa0\xa0\xa0

2006-tól a Fidesz országos szóvivője, kommunikációs igazgatója volt, 2009 óta az elnöki stáb vezetője.

\xa0\xa0\xa0

2002 óta országgyűlési képviselő, a Győr-Moson-Sopron megyei területi listán szerzett mandátumot. Dolgozott a költségvetési és pénzügyi bizottságban, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságban, az ifjúsági és sportbizottságban, amelynek 2004-2006-ban alelnöke volt, valamint a sport- és turisztikai bizottságban, amelynek 2009-2010-ben szintén az alelnöke volt. 2006-tól a Fidesz frakcióvezető-helyettese, 2010-től a számvevőszéki és költségvetési bizottság alelnöke.

\xa0\xa0\xa0

A második Orbán-kormányban, 2010. június 4-én miniszterelnöki biztosként a miniszterelnök szóvivőjeként kapott feladatot.']

Kapcsolódó elemek