Győri Tibor életrajza
Áder János köztársasági elnök június 2-i hatállyal a Miniszterelnökség államtitkárává nevezte ki Győri Tibor jogászt. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának életrajza:
Dátum: 2012-05-29 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:58:10.065048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Győri Tibor 1963, szeptember 27-én született Pápán.
Diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett 1988-ban.
1993-94-ben a Fidesz vezető jogtanácsosa, 1994 és 1998 között a Mahir Lapkiadó Rt. igazgatósági elnöke, 1995 és 2003 között a Mahir Rt. vezérigazgatója volt. 1996 és 1998 között a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriuma Ellenőrző Testületének elnöki posztját töltötte be. 2004 és 2006 között a Fidesz elnöki tanácsadójaként tevékenykedett, 2006 és 2010 között a Nézőpont Intézet Zrt. vezérigazgatója volt. 2010 júniusa óta a miniszterelnök megbízottjaként dolgozik a Miniszterelnökségen.
Nős, két felnőtt gyermeke van.