Akár a nyár folyamán elindulhat az érdemi párbeszéd + képek
Varga Mihály miniszteri munkája során arra fog törekedni, hogy Magyarország minél hamarabb tető alá hozhassa azt az IMF-megállapodást, amelyik jelentős mértékben segítheti a gazdaság működését, és biztosítja a stabil finanszírozást. Erről a politikus kedden beszélt újságíróknak, miután átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Lázár János, a Fidesz-frakció leköszönő vezetője, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ugyanitt arról beszélt, irányítása alatt megváltoznak majd Miniszterelnökség szervezeti struktúrája és feladatai. Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külkapcsolataiért felelős államtitkára arról beszélt, az a héten fog eldőlni, hogy az eddig az ezen a területen dolgozók közül kik folytatják majd nála a munkát. Tekintse meg az eseményről készült képeinket!
Dátum: 2012-05-29 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:58:10.423881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tArra a kérdésre, hogy mikorra zárulhatnak le a tárgyalások, időpontot nem mondott, amit azzal indokolt, hogy a megbeszélések jelentős része nem rajtuk múlik, ugyanis az ügyben két másik fontos intézménynek kell egymással egyeztetnie. Hozzátette: abban bízik, hogy már a nyár folyamán elindulhat az érdemi párbeszéd. Megismételte, ő maga arra fog törekedni, hogy a szerződést minél hamarabb aláírhassák.', '"A legfontosabb, hogy minél több siker szülessen Magyarországon"', 'Lázár János tartja majd a kabinet nevében a kapcsolatot a kormánypárti frakciószövetséggel az elkövetkező időszakban. A politikus, a Fidesz-frakció leköszönő vezetője ezt azután mondta újságíróknak, hogy Áder János köztársasági elnök kedden kinevezte őt a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, Varga Mihály helyére.
\n']
['\nA Miniszterelnökség szervezeti struktúrája és feladatai is megváltoznak majd - jelezte Lázár János, hozzátéve, "azt gondolom, hogy a miniszterelnök talán mint vidéki képviselőre és némi tapasztalatot szerzett polgármesterre" is számít rá a következő időszakban.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A legfontosabb, hogy minél több siker szülessen Magyarországon a következő két évben - mondta.', 'Szijjártó: Több fontos esemény is várható a közeljövőben', 'Külügyi és külgazdasági kérdések tartoznak majd a Szijjártó Péter vezette államtitkársághoz a Miniszterelnökségen.', 'A politikus - aki jelenleg Orbán Viktor kormányfő szóvivőjeként is dolgozik - ezt azután mondta újságíróknak, hogy Áder János államfő kedden a Sándor-palotában kinevezte őt a miniszterelnök külkapcsolataiért felelős államtitkárnak. Szijjártó Péter hozzátette: az a héten fog eldőlni, hogy az eddig az ezen a területen dolgozók közül kik folytatják majd nála a munkát. \n']
Orbán Viktor közeljövőbeli külföldi programjai közül példaként említette "a jelen helyzetben különösen fontos", pénteki bukaresti látogatást, amelynek során a kormányfő részt vesz a kohéziós alapokról szóló csúcstalálkozón.
Emellett júniusban lesz Európai Tanács-ülés, továbbá meghívták Orbán Viktort egy azerbajdzsáni fórumra is, ahol a térség legfontosabb üzleti döntéshozói tanácskoznak majd, és a Kereszténydemokrata Internacionálé is tart vezetőségi ülést Rómában - sorolta.