Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Albánia fontos a Nyugat-Balkán stabilitása szempontjából"

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az Albániához fűződő kapcsolatok azért is nagyon fontosak Magyarországnak, mert Tirana nélkül nem képzelhető el a Nyugat-Balkán "kibontakozása, stabilitása és fejlődése".

Dátum: 2012-05-30 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:58:32.507906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az államtitkár kedden érkezett négynapos látogatásra Albániába, ahol eddig mások mellett Sali Berisha miniszterelnökkel és Edmond Haxhinasto miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel tárgyalt. Mint arról az MTI-nek nyilatkozott, megbeszéléseiken megállapodtak abban, hogy "Magyarország és Albánia között kiválóak a kétoldalú kapcsolatok", amit jól bizonyít a "magas szintű, folyamatos párbeszéd".

A jó együttműködés fő oka a két ország közötti "alapvető érdekazonosság", és ebből következően a hasonló értékfelfogás - mutatott rá. Kiemelte: Albánia kiváló partnere lehet Magyarországnak az emberi és a kisebbségi jogok védelmében is. A kapcsolatokat erősítendő a közeljövőben várhatóan házelnöki és miniszteri látogatásokat szerveznek - jegyezte meg. Az államtitkár beszélt Albánia jelentőségéről a nyugat-balkáni stabilitás biztosításában is, és hangsúlyozta, mivel a szomszédos országokban jelentős albán közösségek élnek, Tirana alkalmas egyfajta közvetítői, összekötői szerep betöltésére is.

Kifejtette, Magyarország számít Albániára a "közép-európai építkezésben" is, tekintettel arra, hogy 2013-ban közép-európai évet kezd a magyar diplomácia, hiszen a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia), valamint a közép-európai kezdeményezés elnöki posztját is betölti.

Úgy fogalmazott, Albánia "nagyon fontos stádiumában van az európai uniós integrációnak", már megvalósult a vízummentesség és immár a NATO-nak is tagja, a következő kihívás tehát az, hogy miként halad előre az uniós csatlakozással - vélekedett. Albánia 2009-ben (a NATO-ba való felvételének évében) nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. 2010 decemberétől az albánok vízum nélkül utazhatnak a schengeni övezetbe.

Az államtitkár hangoztatta, Magyarország támogatja, hogy még az idén tagjelölti státust kapjon Albánia, mivel az elmúlt időben fontos fejlődést ért el az emberi jogok, az államiság és a térségi politika területén. Albánia uniós integrációja szorosan összefügg a régió fontos biztonsági kérdéseinek, például Koszovó ügyének a rendezésével is - fűzte hozzá.

Németh Zsolt kitért arra is, hogy ideje a gyakorlati együttműködést is kialakítani a két ország között, ezért "úttörő kezdeményezésként" látogatása alkalmával egy magyar üzletemberekből álló delegáció is elkísérte őt, hogy tájékozódjanak a helyi befektetési lehetőségekről. Mint mondta, Albániában "szerteágazó" lehetőségek vannak, példaként említette a turizmust és a mezőgazdaságot.

Tirana látgatása során Németh Zsolt mások mellett Sali Berisha miniszterelnökkel, Edmond Haxhinasto miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel, Edith Harxhi külügyminiszter-helyettessel, Nikolin Jakaval, a tiranai kereskedelmi kamara elnökével, valamint Lulzim Basha tiranai polgármesterrel folytat megbeszéléseket. Az államtitkár emellett beszédet mond a tiranai Nemzeti Történeti Múzeumban, a Raoul Wallenbergről rendezett kiállítás megnyitóján.

Kapcsolódó elemek