Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyelországban figyelmeztető sztrájkot tartottak a vasutasok

Másfél órás figyelmeztető sztrájkot tartott több lengyel vasutas szakszervezet szerdán reggel az észak-lengyelországi pomerániai vajdaságban. Délelőtt Varsóban is ezernél több vasutas tiltakozott a Lengyel Államvasutaknál (PKP) tervezett leépítések ellen. A vajdasági székvárosban, Gdanskban több száz tüntető vonult fel néhány közlekedési csomópontra, vágányokra, egy időre blokkolva a szerelvényeket.


Dátum: 2003-07-09 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:06.585106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstrálók gumiabroncsokat égettek, szirénákat kapcsoltak be és fütyültek. A rendőrség nem avatkozott közbe.

A figyelmeztető sztrájkot a PKP lengyel vasúttársaságnál működő kilenc szakszervezet szervezte, de nem minden vasutas vett benne részt. A szakszervezetek egyebek között azt követelik, hogy az állam adjon pénzt a PKP megmentésére, álljon el a regionális járatok megszüntetésének szándékától, és a vasúttársasághoz tartozó egyes cégek privatizációjától.

A PKP május elején jelentette be, hogy júliustól 357-tel csökkenti regionális járatainak számát, de a vasutasok tiltakozása miatt az intézkedés bevezetését egyelőre elhalasztotta. A Lengyel Államvasutak tavalyi vesztesége a regionális vonalakon elérte az 1 milliárd zlotyt (60 forint/zloty), és megfelelő intézkedések nélkül (ezek közé tartozik egyes vonalak felfüggesztése) ez idén év végére ez a veszteség akár meg is duplázódhat.

A tiltakozók bejelentették, hogy amennyiben a szerdai figyelmeztető sztrájk nem jár eredménnyel, július 14-én még több csomóponton megismétlik az akciót, 23-án pedig általános sztrájkba lépnek.

Varsóban a központi pályaudvaron gyűlt össze ugyanaznap ezernél több vasutas 14 ágazati szakszervezet felhívására. A tüntetők a pályaudvarról a közelben található infrastrukturális minisztérium elé vonultak tiltakozni a tervezett leépítések ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek