Fejlesztések a debreceni javítóintézetben
Harminchat férőhellyel bővült az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) debreceni javítóintézetének előzetes letartóztatást végrehajtó részlege; a 269,4 millió forintos minisztériumi forrásból megvalósult beruházást Halász János, az Emmi parlamenti államtitkára adta át csütörtökön.
Dátum: 2012-05-31 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:58:51.731087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Emmi jelenleg négy javítóintézetnek a fenntartója, de szükség van újabb ilyen intézetre, ezért a Dunántúlon kétmilliárdos költséggel 80 férőhelyes javítóintézetet építenek, a szakmai programját a debreceni intézet fogja koordinálni - jelentette be az államtitkár.
Hozzátette: a 14 éve, országosan is példaszerűen működő debreceni javítóintézet a bíróságok által előzetes letartóztatásba helyezett fiúkat, illetve javítóintézeti nevelésre ítélt, 14 és 19 év közötti fiúkat fogad.
Soltész Miklós, az Emmi szociálpolitikai államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az új szociális és gyermekvédelmi törvény egyik fő üzenete lesz, hogy 12 éven aluli gyerekek nevelőszülőkhöz és ne otthonokba kerüljenek. Létrehozzák a gyermekvédelmi gyámok rendszerét is, ami azt jelenti, hogy egy gyerekért egy személy lesz a felelős, így nem kallódhat el az intézményrendszerben - fűzte hozzá.
Soltész Miklós üdvözölte, hogy a debreceni intézmény bővítéséhez tartalmi fejlesztés is párosul. Az Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület és a debreceni javítóintézet ugyanis 45,9 millió forint európai uniós támogatást nyert a Vissza a jövőbe pályázaton, ez komplex fejlesztő-felkészítő képzést nyújt az intézetben lévő 64 fiatalnak.
Elmondta azt is, hogy az Új Széchenyi Terv keretében mezőgazdasági gépeket, műszaki berendezéseket biztosítanak az intézményeknek, így szaktudáshoz juttatják a fiatalokat a társadalomba való visszailleszkedés megkönnyítése érdekében.
Kádár Erika projektmenedzser hozzátette: a Vissza a jövőbe pályázati projekttel a munkaerő-piaci integráció segítése a céljuk.
Az ismeretek átadása mellett szemléletformálást is szeretnének elérni, hogy a fiatalok megtanulják a felelősségvállalást a cselekedeteikért. A 64 fiatal öt hónapos tanulási ciklusokban, nyolcfős csoportokban vesz részt a vizsgával záruló 140 órás képzéseken - ismertette Kádár Erika.