Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz
A Fidesz két képviselője az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy a testület semmisítse meg a Fővárosi Közgyűlés idei esztendőre szóló forrásmegosztási rendeletét.
Dátum: 2002-03-19 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:59.393604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juharos Róbert és Perlaki Jenő országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: a rendeletben nem számolták ki a város működtetéséhez szükséges pénzmennyiségét.
Perlaki Jenő kifogásolta, hogy a rendeletben a hiányok arányában osztják el a közös pénzeket, pedig a forrásmegosztásnak fedezetkiegyenlítőnek kellene lennie. Mint elhangzott: a rendeltben a források elosztása nem arányos a ténylegesen ellátott feladatokkal.
Az alkotmánybírósági beadvány időszerűségét a politikusok azzal indokolták, hogy a testület tavaly novemberi határozatában elutasította a korábbi forrásmegosztási rendeletek vizsgálatát, mivel azok már hatályukat vesztették. - Ha az Alkotmánybíróság most idejében dönt, azzal segíteni fogja az Országgyűlést, hogy az eleget tegyen az AB korábbi határozatának, amely szerint 2002. december 31-ig meg kell alkotni a kerületek érdekvédelmének törvényi garanciáit - hangzott el.
A két honatya úgy vélte: garanciát jelentene a jövőben, ha a polgármesterek és a kerületi küldöttek tagjai lehetnének a Fővárosi Közgyűlésnek, és a kerületeknek újra egyetértési joguk lenne a forrásmegosztási rendelettel kapcsolatban.
Juharos Róbert szólt arról, hogy a Fidesz már dolgozik az önkormányzati törvény módosításán és az új fővárosi törvényen. Hozzátette: elégedettek lennének azzal is, ha a forrásmegosztás ügyében elvi döntés születne, és így a jövőben nem lehetne folytatni a törvénysértő gyakorlatot.