Medvehagyma
Dátum: 2012-06-01 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:58:55.745377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázin Miklós András: A különféle szószoktól kezdve a vadason át az erdei büfék zsíros kenyeréig ezernyi ételt fűszerez-színesít, sztárszakácsok, feltörekvő ínyencmesterek és konyhahobbista bloggerek ajánlgatják medvehagymás receptjeiket úton-útfélen a publikumnak. Mindezzel önmagában nincs is semmi baj – lévén, a nemzet értékét az is mutatja, mennyire találékony a konyhaművészete. A probléma akkor „keletkezik,” amikor a főzőcske eszetlen módon, a környezetre sem figyelve zajlik. Márpedig mondhat bárki bármit, a medvehagymagyűjtés mai formáját mindennek lehet nevezni, csak kulturáltnak nem.
(...)
A természet nem homokozó – tartja az új keletű bölcsesség. Szokás ehhez még hozzátenni, hogy aki ezt a kitételt nem éri föl ésszel, azt bottal kell elkergetni erdőről, mezőről. Ráadásul az a veszély fenyeget, hogy ha nem teszik hamarost védetté a medvehagymát, könnyen úgy járhatunk, mint a hóvirággal vagy a gyöngyvirággal.