Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Benyújtották az MNB-ről szóló törvény módosítását

Benyújtotta az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását a kormány nevében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.


Dátum: 2012-06-01 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:02.585699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament honlapján olvasható javaslat szerint kikerül a törvényből az a paragrafus, hogy a Magyar Nemzeti Bank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein.

Ugyancsak kikerülhet a törvényből az a bekezdés, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint az, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kiadott véleményében azt írta, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló módosított törvényjavaslat továbbra sem oldja meg az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat. Az EKB továbbra is aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az EKB-vélemény megjelenése után az közölte az MTI-vel, hogy az EKB és részben az IMF által, a jegybanktörvényben igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy széles hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését. Hozzátették: a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bizottság által felvetett kérdéseket a benyújtott jegybanktörvény módosító javaslat a Bizottság által elfogadott módon rendezi.

Az MNB-ről szóló törvény végszavazására várhatóan június 4-én, hétfőn kerül sor.

Kapcsolódó elemek