Beléptetőrendszer: a szocialista sportminiszterek "nünükéje"
Tíz éve húzódó probléma végére tett pontot a sportminisztérium előző vezetése, amikor szabályos közbeszerzési eljárással jegykezelő, beléptető és egyben térfigyelő rendszert is vásárolt - mondta szerdán Deutsch Tamás fideszes politikus a stadionbeléptető rendszerről.
Dátum: 2003-07-09 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:08.846752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán-kormány sportminisztere az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. Arató Gergely, a szocialista frakció ifjúsági és sportmunkacsoportjának vezetője szerint a beléptető rendszer "alkalmatlan, túlméretezett és túl drága ahhoz, hogy a magyar labdarúgásban használhassák". Úgy vélekedett, a rendszer közbeszerzési eljárása során a költségek több mint kétszeresükre nőttek, és több kérdés merült fel különböző eszközök - például számítógépek - beszerzésével összefüggésben is.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, hogy a stadionbeléptető rendszert teljesen jogszerű, nyílt közbeszerzési eljárással vásárolták. Hozzátette, hogy az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálta - miután valaki panasszal élt - és teljesen szabályosnak találta azt.
"A szocialista sportminisztereknek ez a nünükéje" - fogalmazott a politikus a beléptető rendszert kritizáló korábbi megjegyzésekre reagálva. A fideszes politikus megjegyezte, ehhez hasonló rendszerek működnek Nyugat-Európa szerte.
Deutsch Tamás - mint mondta - nem érti, hogy a rendszert, amely nem csak sporteseményeken tehetne szolgálatot, miért nem szerelik fel. Közlése szerint hallani olyan pletykákat, amelyek arról szólnak, hogy a minisztérium vezetése esetleg értékesíteni akarja az egész rendszert.
Kitért arra: "a kormány futballellenes politikája" hozzájárul ahhoz, hogy a futballhuliganizmus ismét jellemzővé vált.
MTI - fidesz.hu