Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"El kell érni, hogy ebből a tragédiából valami jó nőjön ki"

Következetesnek kell maradni a magyarok közötti szolidaritásban, "a határokat átívelő nemzeti összetartozásban", mert csak így érhető el, hogy a trianoni tragédia átlényegüljön "valami egyedülállóan jóvá" - mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a nagytétényi országzászlónál tartott szombati megemlékezésen.

Dátum: 2012-06-02 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:13.137016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Németh Zsolt közölte: Trianonban a magyar nemzetet szabad akarata ellenére feldarabolták, és ezt a nemzet nem valami nemes célért hozott áldozatként, hanem kényszerből szenvedte el. El kell érni, hogy ebből a tragédiából a jövő nemzedékeknek "valami jó nőjön ki" - fogalmazott.

Úgy vélte, ez "látszólag lehetetlen", de ilyen eredmény lehet az államhatárok által elválasztott magyarok közötti szolidaritás, a nemzet összetartozása, ami Trianon következményeként alakult ki. Ez "más népeknek nem adatott meg", ezért képtelenek megérteni a magyarok szolidaritását, összetartozását - vélekedett Németh Zsolt. Hangsúlyozta, féltve kell őrizni, gondozni ezt az összetartozást, ezért nyilvánították június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává, amely így már nem emlék- vagy gyásznap.

Az ünnepség keretében csaknem ötvenen állampolgársági esküt tettek. Németh Zsolt róluk azt mondta, most léptek be a magyar állampolgári közösségbe, de lélekben mindig is ide tartoztak, így nekik a nemzeti összetartozás napja nem a gyász, hanem "az egyedülálló öröm pillanata".

Duray: Csak a magyar nemzetnek róják fel, ha a szétszórt nemzetrészeket össze akarja fogni

Duray Mikós egyetemi docens, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának volt alelnöke beszédében kiemelte, nem a magyar az egyetlen nemzet, amelyet "szétszaggattak", amelynek "egy részét világgá űzvén szórvánnyá morzsoltak", és amelynek "sorait megtizedelték". De Európában a magyar az a nemzet, amely "elszakított részeinek megpróbáltatásai a jelen történelme is" - hangoztatta.

Úgy látja, csak a magyar nemzetnek róják fel, ha "a szétszórt nemzetrészeket össze akarja fogni", csak őt vádolják, hogy veszélyezteti a nemzetközi egyensúlyt, amikor szóvá teszi, hogy "őshonos részei szomszédos országokban élnek". Csak a magyar nemzetnek teremtettek összefogással ellenfeleket azokból, akik évszázadokig "lakták békésen Szent István országát" - emelte ki. Ő is utalt rá, hogy két éve június 4-ét már nem szomorú emléket idéző gyásznapként jegyzik, hanem a nemzet összetartozásának napjaként, és ez "az életösztön sajátos jele".

Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) XXII. kerületi polgármester az eseményen emlékeztetett: 2010-ben az új kormány egyik első feladata volt a nemzeti összetartozás napjának kijelölése, hogy jelezze, a természeti határok ugyan megváltoztathatók, a magyarok szívébe írt határok azonban nem.

Kapcsolódó elemek