Újabb helyszíneken a külhoni magyar óvodák éve program
Újabb, ezúttal felvidéki és kárpátaljai helyszínekre látogat hétfőtől a 2012 - a külhoni magyar óvodák éve program - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.
Dátum: 2012-06-03 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:15.682981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tHétfőn a felvidéki Tornagörgő és Kassa magyar tanítási nyelvű óvodáiban Fábián Évával és Szabó Zoltánnal meseszövés lesz, és hasonló program várja a gyerekeket és szüleiket kedden és szerdán Unváron, majd Munkácson.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A program keretében május 9-én Horvátországban a kopácsi, május 14-én Szerbiában az újvidéki és a bácskossuthfalvi, május 15-én Szlovéniában a dobronaki, május 17-én Horvátországban a zágrábi óvodát látogatták meg, ahol gyerekekkel, szülőkkel és pedagógusokkal élték át a közös meseszövés, a daltanulás és a tánc örömét.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Május 21-én Timár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti vezetője és asszisztense, Mayer Orsolya a táncházmódszer alapján kisgyermekek számára kidolgozott Timár-módszert mutatta be a Felvidéken a pozsonypüspöki és a koloni óvodában. Május 22-én Fábián Éva és Szabó Zoltán a vajdasági Muzslyán és Torontálvásárhelyen, 23-án Székelykevén, majd 24-én Temesváron és Resicabányán szőtte tovább a mese szálát. Május 30-án a felsőőri óvodásokkal meséltek, 31-én a lendvai óvodásokkal táncoltak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az államtitkárság közleményében felidézte: a programmal annak fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák be a gyermekeiket, majd pedig a magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszák. Céljukhoz eszközként olyan programelemeket dolgoztak ki, amelyek gyermekeket, pedagógusokat és szülőket egyaránt megszólítanak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A program egyik eleme a magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatok Kárpát-medencei körútja, amelynek első két jó gyakorlata a meseszövés és a Timár-módszer. A programra 100 millió forintot különítettek el.', '']